kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Új ügyvezető került a Trenkwalder élére

G.Nagy Balázs lett a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. ügyvezetője. Új pozíciójában kiemelt feladatának a Trenkwalder komplex személyzeti szolgáltatói profiljának további erősítését, valamint a digitális HR megoldások széles körű alkalmazását tekinti.

A 39 éves szakember korábban közel nyolc éven át vezette a Manpower Business Solutions Kft-t, melynek során az alapoktól építette fel a csoport üzleti folyamatok kiszervezésével foglalkozó üzletágát. Így ő foglalkozott szolgáltató és adminisztrációs központok üzemeltetésével és menedzselte munkaerő-felvételi folyamatok kihelyezését, és részt vett teljes operációk áthelyezésében Nyugat-Európából Magyarországra, illetve innen Ázsiába.
Ezt megelőzően, 2003 és 2008 között az Exact Software üzletfejlesztési menedzsereként főként munkafolyamat-menedzsmenttel és különböző információs folyamatok kialakításával foglalkozott.



Mint Fehér Tamás, az osztrák Trenkwalder Csoport alelnöke fogalmazott: „Nagy sikernek tartjuk, hogy G.Nagy Balázs kinevezésével kiemelkedő szakmai tapasztalatokkal bíró szakember kerül magyarországi leányvállalatunk élére” G. Nagy Balázs pedig hozzátette: „Folytatni szeretném azt az elmúlt években megkezdett munkát, amelynek során a Trenkwalder jelentős lépéseket tett a komplex személyzeti szolgáltatások irányába.”


  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek