kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Új Pálya a közszférából elbocsátottaknak

Ingyenes képzést biztosít a közszférából elbocsátottaknak az Európai Unió és a kormányzat által indított Új Pálya elnevezésű program. A kétmilliárd forint keretösszegű projekt részletei a www.ujpalya.hu világhálós oldalon érhető el.

Az idén ősszel indult program 5 500 elbocsátott, vagy elbocsátás előtt álló közszolgálati dolgozónak tud piacképes képzést nyújtani egészen 2009 nyaráig. Az ingyenes képzéseken csak azok vehetnek részt, akiknek munkaviszonya 2006. július elseje után, létszámleépítés miatt szűnt meg, vagy részmunkaidős foglalkozássá alakult.

A képzési program nem csak diplomásokat, hanem minden közszférából elbocsátott munkavállalót megszólít. Így azoknak is lehetőséget nyújt az újrakezdésre, akik korábban az oktatás, az egészségügy, az igazságügy területén vagy a fegyveres szerveknél dolgoztak.

A honlapon jelenleg több mint 120 képzés található szerte az országban. Az egykor a közszférában dolgozók gazdasági, informatikai jellegű képzések közül válogathatnak, de elérhető számtalan nyelv-, és számítógép-kezelői tanfolyam is.

A listán olyan szakmák is szerepelnek, mint gyógymasszőr, idegenforgalmi ügyintéző, kőműves, motorfűrész-kezelő, rendszer-informatikus, szoftverfejlesztő, személy- és vagyonőr, takarító vagy tűzvédelmi előadó.

A képzésre közvetlenül lehet jelentkezni a www.ujpalya.hu honlapon szereplő képző intézményeknél, valamint a 06-40-918-012-es számon, ahol a programiroda munkatársai nyújtanak segítséget, de a regionális munkaügyi központok kirendeltségein is lehet érdeklődni..

Népszava
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk

Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk