kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Új országigazgató a UPS hazai leányvállalatának élén

A UPS bejelentette, hogy Tim Helsent nevezték ki a vállalat magyarországi leányvállalatának élére. Helsen emellett a görögországi és romániai leányvállalatok vezetője is lesz - írják sajtóanyagukban.

A 35 éves, belga születésű szakember mostantól mintegy négyszáz alkalmazottért felel majd, illetve a három országban a UPS operációkért, üzleti működéséért, stratégiájáért és támogató funkcióiért. A munkakört Iulia Narteától veszi át, aki az olaszországi UPS vezetője lesz. A cég egészségügyi üzletágát Magyarországon továbbra is Magyari Éva vezeti majd, mint a UPS Healthcare Hungary ügyvezetője.

Helsen UPS-es karrierjét 2001-ben kezdte, mint a belgiumi UPS pénzügyi specialistája. Az ezt követő években számos, növekvő felelősséggel járó, pénzügyi és könyvviteli pozíciókat töltött be a UPS-nél Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban. 2007-ben a UPS Europe Supply Chain Solutions pénzügyi tervezésért felelős vezetője lett a svájci Bielben.
Több közel-keleti megbízást követően 2011-ben visszatért Brüsszelbe, mint a UPS EMEA régiójának szerződési szolgáltatási országaiért felelős pénzügyi igazgatója. Két évvel később a kelet-európai térség pénzügyi ellenőre lett. Jelenlegi pozícióját, mint a magyarországi, görögországi és romániai leányvállalat országigazgatója 2014 augusztusában fogadta el.
Tim BSc. diplomával rendelkezik pénzügyből és könyvvitelből, melyet a leuveni Katholieke Hogeschool egyetemen szerzett - áll a közleményben.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek