Új módszerrel adóztatnák az online cégeket
Bemutatta a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó tervezetét az OECD, a nemzetközi törekvések alapvető célja, hogy a digitális üzleti modellek útján elért nyereség arányos módon adóztathatóvá váljon a jövedelemszerzésben érintett valamennyi országban - írja közleményében a Deloitte.
A jelenlegi nemzetközi adózási szabályok alapján azonban egy adott ország akkor adóztathatja meg az országban jogi vagy adóügyi illetőséggel nem rendelkező külföldi személy üzleti tevékenységből származó jövedelmét, ha az fizikailag is jelen van, vagyis rendelkezik telephellyel. Ezért a digitális üzleti modellek térhódításával egyre növekvő kihívás az egyes országok adóztatási jogának megteremtése, valamint a jövedelem elosztása az országok között.
A tervezet a hagyományos fizikai jelenlétre vonatkozó feltételek kiegészítéseként a tényleges piaci jelenlét, vagyis a végfelhasználók részére történt szolgáltatásnyújtás vagy termékértékesítés alapján az érintett országoknak jogalapot teremtene a joghatóságuk alatt keletkezett és oda allokálható jövedelmek megadóztatására - ismerteti Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere a cég közleményében.
Az új megközelítés a jövedelemadóztatásra vonatkozó jog megteremtésén túl az egyes országokhoz tartozó jövedelem elosztásáról is külön rendelkezik.
Ugyanakkor a jelenlegi szabályok alkalmazásával biztosítanák a jövedelemallokációt azon országok részére is, ahol az egyes digitális üzleti vállalkozások tényleges fizikai vagy adójogi jelenléttel rendelkeznek.
Az új és a jelenlegi szabályok együttes alkalmazhatósága számos kérdést vet fel mind a nemzetközi, mind az országok helyi szabályozási szintjén, valamint bevezetése esetén szükségessé válhat a nemzetközi egyezmények és helyi szabályok módosítása is. Az OECD várhatóan 2019 végén teszi közzé javaslatait. Az OECD és a G20 célja az új megközelítés részleteinek mihamarabbi véglegesítése és a szabályozás bevezetése, amire a tervek szerint 2020 végével kerülne sor.
A Deloitte szerint a nemzetközi szabályozás bevezetésének szükségességét jelzi, hogy világszerte számos ország vezetett már be a digitális szektort érintő nyereségadók vonatkozásában helyi szintű rendelkezéseket.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A NAV meghosszabbítja központi ügyfélszolgálatainak nyitvatartását 1 hete
- NAV: őstermelők és áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez 2 hete
- Innovációs tevékenységet végző vállalkozások aránya Magyarországon 2 hete
- Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás! 2 hete
- Új kihívással kell szembenézniük a magyar családi vállalkozásoknak 2 hete
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 3 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- Folyamatosan postázza a NAV a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek 3 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 1 hónapja
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 1 hónapja