kapubanner for mobile
Megjelent: 12 hónapja

Új marketingigazgató az eMAG-nál

Lovas Tamás 15 éve dolgozik a pályán, és dolgozott az Egyesült Arab Emirátusokban is.

Lovas Tamás tölti be az eMAG Magyarország marketingigazgatói pozícióját - írja a Kreatív.hu. A 39 éves szakember Decathlon-tól érkezik, ahol öt éven át volt marketingkommunikációs vezető. A Soproni Egyetemen szerzett közgazdasági diplomát, majd pszichológiát tanult a University of Nottinghamen.

Lovas Tamás 15 éve dolgozik a pályán, ez alatt Magyarország mellett az Egyesült Arab Emirátusokban is jelentős tapasztalatot szerzett mind médiaügynökségi, mind ügyféloldali munkában. Az e-kereskedelmi vállalatnál a cég márka-, marketing- és PR stratégiájának összehangolása és a kommunikációs csapatának operatív vezetése lesz a feladata. 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek