Új marketing és kommunikációs igazgatóval erősít a KPMG
2017. április 18-tól Liptay Gabriella tölti be a KPMG marketing és kommunikációs igazgatói pozícióját. Kinevezésével a cég célja, hogy a megnövekedett piaci igényekre reagálva, az eddigieknél is intenzívebb marketing- és kommunikációs tevékenységgel érje el ügyfeleit, és stratégiai szinten is támogassa működését és az üzletfejlesztési munkát. Érkezésével a KPMG kiemelt szerepet szán a stratégiai kommunikációnak, a munkáltatói márkaépítésnek és az ambiciózus növekedési terveihez kapcsolódó marketingmunkának.
A fentieken túl számos szakmai, kulturális, oktatási, non-pofit és innovációs projekt aktív szerepvállalója, résztvevője, mentora, alapítója és támogatója.
Tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi (ma Budapesti Corvinus) Egyetemen végezte, ahol külgazdasági és szociológia szakon szerzett közgazdász és szociológus képzettséget. Ezt követően tudását az antwerpeni VKW Management Studies kurzusain bővítette.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon 2 hónapja
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja
- Új HR vezető a MOL Magyarországnál 3 hónapja
- Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével 3 hónapja
- Google Ads és a hirdetői személyazonosság 4 hónapja
- Új HR igazgató csatlakozott a Decathlon csapatához 4 hónapja
- Új HR vezető a Praktikernél: Nagy-Jakab Andrea váltja Márton Katalint 6 hónapja
- Új HR-igazgató a Central Médiacsoportnál 7 hónapja
- Ki a jó HR Business Partner? Kiválasztás és beillesztési terv 8 hónapja
- Új HR igazgató a KPMG-nél 8 hónapja
- Ha jó vezetőkkel dolgozol, ők jól választják ki a csapatodat: Ruff Gabriella, Karrier Hungária 8 hónapja