Ügyvezető váltás a Henkel Magyarországnál
Ismét magyar munkatárs került a Henkel Magyarország Kft. élére. A három üzletágat és két gyárat üzemeltető vállalat ügyvezetői igazgatói posztjára július 1-től dr. Fábián Ágnes kerül.
A Henkel Magyarország Kft. új ügyvezetője dr. Fábián Ágnes a Ragasztás Technológiák üzletág igazgatójának pozíciójából kerül az egész magyar vállalat élére. A közgazdász végzettségű felsővezető 15 éve dolgozik a Henkelnél. Értékesítési területen kezdte kiemelt ügyfélkapcsolati menedzserként, majd a Henkel CEE anyavállalat központjába került Bécsbe, ahol a Ragasztás Technológiák üzletág regionális értékesítési vezetője volt. Tavaly kezdett újra a magyar vállalatnál üzletág igazgatóként, majd a távozó Dieter Knoll pozícióját ajánlotta fel számára a Henkel.
Fábián Ágnes feladata lesz a most zöldmezős beruházással épülő környei ragasztógyár beindítása, valamint a kemény piaci körülmények közt dolgozó három üzletág fellendítésének elősegítése, illetve a funkcionális területek irányítása. A Henkel Magyarország pénzügyi igazgatói feladatait Dieter Knolltól Rainer Jentys CEE kontrolling vezető veszi át, aki ezt a feladatot az azonos cseh és szlovák beosztása mellett látja el.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 4 hete
- Új vezető a Libri-Bookline élén 1 hónapja
- Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere 2 hónapja
- Új vezérigazgató a METRO Magyarország élén 2 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója 2 hónapja
- Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz 2 hónapja
- Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon 2 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja
- Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál 2 hónapja
- Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője 2 hónapja