Tudták, hogy nem lesz jó a vasárnapi boltzár
Mégis létezik hatástanulmány az üzletek zárva tartásáról, amely még 2011-ben készült. A Népszabadság információi szerint a tanulmányban többek között az szerepelt, hogy a KDNP javaslatának következtében 10 ezren veszíthetik el a munkahelyüket, a költségvetésben pedig 50 milliárdos hiány keletkezik.
A lap szerint a kormány megrendelésére 2011-ben készült egy hatástanulmány, amit soha nem publikáltak és amely többek között azt állapította meg, hogy a kereskedelem ilyen jellegű korlátozása következtében 10-15 ezer ember veszítheti el az állását. A költségvetésben pedig 50 milliárd forint hiány keletkezhet. Így nehezen támogathatónak vélték a javaslatot.
Népszabadság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon 2 hónapja
- Egységben az erő: így enyhíti a munkaerőhiányt és csökkenti az agyelszívást három ország 3 hónapja
- Ebben a 10 uniós városban a legkönnyebb most munkát találni 3 hónapja
- Van értelme a nagy beruházásoknak, ha a munkaerő-igény nem biztosítható? 5 hónapja
- Egy apró walesi szigetre keresnek dolgozót, aki ott is él majd 5 hónapja
- Kellenek a vendégmunkások - évi akár 30-40 ezer dolgozó pótlására is szükség lehet 5 hónapja
- Ápolási válság fenyeget: januártól súlyosbodik a munkaerő-probléma az egészségügyben 5 hónapja
- Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén 5 hónapja
- Boltzárösszesítés, avagy így alakul a december 24-ei "csiki-csuki" 6 hónapja
- Megvan, ki fog őrködni Magyarország költségvetése fölött 6 hónapja
- Újabb boltlánc jelentette be, hogy december 24-én nyitva lesz 6 hónapja