kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Továbbra sem reménykedhetnek béremelésben állami cégek dolgozói

A szakszervezetek egyetértenek abban, hogy 2021 nem múlhat el béremelés nélkül, ám könnyen lehet, hogy valódi emelésre csak januárban számíthat a 150 ezer dolgozó.

állami cégek, béremelés-
images

Továbbra sem kaptak béremelési ajánlatot az  állami közszolgáltató cégek dolgozói. Mint a Népszava írja, a keddi ülésen konkrét ajánlat nem hangzott el, csupán annyi történt, hogy Fónagy János államtitkár kiadta az engedélyt vállalatvezetőknek, hogy leülhetnek tárgyalni a munkavállalók érdekvédőivel. A Liga Szakszervezetek elnöke, Mészáros Melinda szerint a türelem addig tart, amíg van esély a megállapodás elérésére. Mint elárulta, a MÁV-Volán csoportnál ma reggel kezdődött a tárgyalás, az energia szektorban 27-én, a Magyar Postánál pedig jövő hétfőn hívták bértárgyalásra az érdekvédőket, a vízügyeseknél viszont még kitűzött időpont sincs. A szakszervezetek egyetértenek benne, hogy 2021 nem múlhat el bérfejlesztés nélkül.

Orbán Viktor múlt pénteki rádióinterjújában azt mondta: „az állami cégek béreiben nekünk is 2022-re nézve hamarosan döntéseket kell hoznunk”.  A lapnak megszólaló érdekvédők szerint ezért az a legvalószínűbb, hogy az év vége felé megemelik az egyik juttatást, és csak januártól kap béremelést az érintett 150 ezer dolgozó.

Népszava

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk

Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk