Továbbra is dolgozhat egy udvariatlan brit orvos
Nem depressziós, hanem hülye; bír engem, talán, mert röhögtem azon, amiért ennyire dagadék! – állt a feljegyzéseiben.
Egy beteggel kapcsolatban megjegyezte: bír engem, talán azért mert az arcába nevettem, amikor megláttam, milyen borzalmasan dagadt. Aztán a mentális problémákkal hozzá forduló betegéről feljegyezte, semmi baja, nem depressziós, szimplán totál hülye. Az orvosi tanács végül azért döntött úgy, hogy a doki megtarthatja állását, mert a betegeit „nem fenyegette veszély”, noha kétségtelen, hogy szakmaiatlan efféle feljegyzéséket készíteni.
A szigetországban nem ez az első ilyen eset. Tavaly tavasszal Dr. Khashayar Ghahariant felmentették az állásából, mert darab szarnak nevezte a betegeit, és hasonló becsmérlő szavakkal illette őket, főleg, ha túlsúlyosak voltak. Ráadásul kibírhatatlanul viselkedett kollégáival is, akiket olykor különféle csalásokra és visszaélésekre is rá akart kényszeríteni.
borsonline.hu
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk
A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk
A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk
- Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét 1 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 1 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 1 hete
- Aranyat érhet egy nyerő szakma 2 hete
- Orbán Viktor: a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják 2 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 2 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 2 hete
- Generációváltás az auditor szakmában - miért olyan nehéz az utánpótlás képzése? 3 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 3 hete
- Ma rendezik a Logisztika Napját 3 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 4 hete