További adókönnyítésekkel segítené a kormány a talpra állást
Tavaly május óta összességében több mint ezermilliárd forint általános forgalmi adót utalt ki gyorsabban az adóhivatal. A járvány miatt bajba jutott vállalkozásokat segíti, ha ez az intézkedés az év végéig fennmaradhat.
A gyorsított áfa-kiutalás jelentős segítséget jelent a kis- és középvállalkozásoknak. Egy Európában is példaértékű magyar újítás, az úgynevezett elektronikus ellenőrzés a koronavírus-járványban jelentősen megkönnyítette és egészségügyi szempontból is biztonságossá tette a kiutalás előtti ellenőrzéseket - jegyezte meg az államtitkár. A kkv-k 75 nap helyett 30 nap alatt megkaphatják az őket megillető összegeket.
Az adózási előéletük alapján megbízhatónak minősített mikro-, kis- és közepes vállalkozások ennél is hamarabb juthatnak a visszaigényelt összeghez, esetükben 30 napról 20 napra rövidülhet a kiutalási idő - emlékeztetett Izer Norbert. Mint mondta: az eddigi rekordhónap a február volt, amikor 75 ezer vállalkozás kapta meg rövidebb idő alatt a jogszerűen visszajáró forgalmi adóját, összességében 155 milliárd forintot.
Jelentős versenyelőnyre tehet szert az ország, ha a gyorsított áfakiutalások 2021. végéig fennmaradnak. A 20 nap ugyanis a legrövidebb áfa-kiutalási határidő az Európai Unióban - hangsúlyozta az államtitkár.
A tavaly tavasszal bevezetett adóügyi könnyítések közül az egyik legsikeresebb a koronavírusra specializált fizetéskönnyítés volt, amelyből akkor több mint hatezer érkezett, és mintegy 680 millió forint fizetendő adót engedett el akkor az adóhivatal.
Izer Norbert szerint a COVID-ra specializált méltányosság sikere az egyszerű igénybevétel és a rendkívüli gyors elbírálás mellett az volt, hogy még a cégek is csökkenthették fizetendő adójukat ötmillió forinttal.
A Nemzeti Versenyképességi Tanács álláspontja szerint a gazdaság mielőbbi újraindításának is egy fontos eleme lehet ha, az Európai Unióban is példaértékű adófizetési könnyítési kategóriákat az év végéig kiegészíti a kormány a koronavírus-járványra tekintettel kérhető speciális méltányossági okokkal - húzta alá Izer Norbert.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Csak év végén dől el, mekkora összegben adhat(ott volna) a munkáltató SZÉP-kártyát 11 hónapja
- Nem biztos, hogy nem lesz nyugdíjemelés novemberig 13 hónapja
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 1 éve
- Ismét díjazzák a pénzügyi tudatosság fejlesztéséért dolgozó pedagógusokat 1 éve
- Az elmúlt 15 év legnagyobb növekedését tapasztalták a családi cégek tavaly 1 éve
- Egy év fizetés nélküli szabadság után mondtak fel azoknak a katonáknak, akik nem oltatták be magukat covid ellen 1 éve
- Csaknem 30 milliárd forintot osztanak szét a járvány alatt dolgozó egészségügyisek között 1 éve
- Vis maior a koronavírus-járvány - a kockázatot nem a bérlőnek kell viselnie 2 éve
- Adókönnyítésekkel segítené a kormány a vállalkozásokat 2 éve
- A világjárványok és az energiaválság aggasztja legjobban a magyar cégvezetőket 2 éve
- Itt az új szabályozás! Teljesen megváltozik a taxisok élete 2 éve