Tóth Tünde, a BAT Szerbiáért, Montenegróért és Bulgáriáért felelős HR-igazgatója
Tóth Tünde mögött fiatal kora ellenére sokrétű nemzetközi tapasztalat áll. A szakember 2006. óta dolgozik a BAT-nál (British American Tobacco), 2013 márciusától tölti be a Szerbiáért, Montenegróért és Bulgáriáért felelős HR-igazgatói posztot. Portréjából kiderül, melyek karrierje legfontosabb mérföldkövei, beszámol szakmai hitvallásáról, és arról is, mire a legbüszkébb HR-vezetőként.
Első HR-es szakmai tapasztalatát Németországban szerezte meg a Henkel düsseldorfi központjában, ahol gyakornokként a globális képzés-fejlesztési csapat munkáját támogatta. Ekkor szeretett bele a HR-területbe, és döntötte el, hogy hosszú távon is ezen a pályán szeretne dolgozni.
A diploma megszerzését követően 2006-ban itthon a BAT-nál helyezkedett el, ahol azóta is dolgozik. Felvételt nyert a cég belső vezetői utánpótlás programjába, az úgynevezett Management Trainee programba. A program soran a HR-funkción belül több területet is megismert 3-6 hónapos rotációk keretében. Dolgozott toborzás-kiválasztas, employer branding, szervezetfejlesztés, marketing készségfejlesztés területeken, illetve egy rugalmas munkavégzési keretrendszer bevezetésén is, amely a munkatársak számára támogatást jelent a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésében. „A program alatt volt egy kiváló coachom, aki rendszeres visszajelzésekkel, tapasztalat megosztásával és kihívó feladatok delegálásával segítette fejlődésemet” – teszi még hozzá szakmai életútja ezen szakaszához Tünde.
A program befejezését követően business partner pozíciókat töltött be. HR-generalistaként támogatta először az értékesítési szervezetet, majd a támogató osztályokat. Több nagy szervezeti átalakításban is részt vett, amelyek között volt vállalatfelvásárlás, shared service center (SSC) migráció, valamint az értékesítési szervezet hatékonysági felülvizsgálata. Ezen időszak alatt rengeteg munkajogi tapasztalatot szerzett a napi szintű munkajogi kérdések mellett a szakszervezetekkel és üzemi tanácsokkal történő egyeztetéseknek, valamint az új Munka Törvénykönyve bevezetésének köszönhetően.
2012 őszén egy angliai kiküldetés keretében 3 hónapot töltött a cég globális központjában Londonban marketing talent management területen. Fő feladatai a nemzetközi karriermozgások tervezése, a marketing HR-projektek és a külföldi kiküldetésre készülő családok támogatása volt. „Nagyon izgalmas volt bepillantást nyerni az anyavállalat életébe, ahol több mint 60 különböző nemzetiségű kolléga dolgozik együtt azzal a 180 országgal, ahol a BAT jelen van. Itt tapasztaltam meg, hogy mit jelent a valódi nemzetközi környezet, illetve, hogy mennyire fontos a diverzitás, nemzetiségek, nemek és korcsoportok tekintetében” – fejti ki Tünde.
2013 márciusától egy újabb külföldi kiküldetési lehetőséget kapott, ezúttal Belgrádba. Szerbia ás Montenegró HR-igazgatójának nevezték ki, majd néhány hónappal később a felelősségi köre kibővült Bulgáriával is. A legnagyobb változást ebben a pozícióban az jelentette, hogy tagja lett a cég felsővezetésének és ezáltal minden eddiginél nagyobb részesévé vált az üzleti döntések meghozatalának. Mint mondja, a vezetéssel közösen az idén sokat dolgoztak a cég stratégiai irányának és prioritásainak kijelölésében. A másik fő fókuszterület a felsővezetés fejlesztése volt, annak érdekében, hogy igazi csapatként egymást kölcsönösen támogatva dolgozzanak együtt es vezessék sikeresen a vállalatot. „Nagyon büszke vagyok a saját csapatomra, a HR-esekre, akik átmentek idén egy szervezeti átalakításon, s ezt követően gyorsan beletanultak az új szerepkörükbe és folyamatokba. Lelkesen és profin végzik a munkájukat és mindennapjaink elmaradhatatlan részét képezi a barátságos és jó hangulatú légkör” – mondja a HR-vezető.
Szakmai hitvallását tekintve Tóth Tünde szerint a HR fő feladata az üzleti stratégia és igények támogatása, azokra megfelelő és proaktív HR-megoldások szolgáltatása. Kiemelt HR-vezetői feladatnak tartja az üzlettel való szoros kapcsolatot, a szervezet igényeinek és problémáinak felismerését és az időben történő reagálást, valamint a vezetők támogatását párosítva aktív, értő figyelemmel és empátiával.
Vezetőként – es egyben sportrajongóként – Kemény Dénes elveivel ért maximálisan egyet, aki szerint „a vezetés szívvel kezdődik”, illetve „az egyéni érdekek nem előzhetik meg a csapat érdekeit”. Egy vezető Tünde szerint nem lehet sikeres egy kiváló csapat nélkül. A támogató, coaching szemléletű vezetési modellben hisz, amely teret ad a kollégáknak arra, hogy nap mint nap fejlődjenek és még jobb teljesítményt érjenek el. A csapatmunkát tekintve a sokszínűséget és az összhangot tartja fontosnak, olyan csapattagokkal, akik a maximum nyújtására törekszenek es megfelelő attitűddel rendelkeznek.
A szellemi terhelést követően Tünde szabadidejében próbál fizikailag feltöltődni és sokat sportolni. Régebben versenyszerűen pingpongozott, mára ez abbamaradt, de rendszeresen jár úszni és futni. A társasági élet kedvelője, szeret kávézóba járni és rendszeresen látogat sporteseményeket.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- Ezek az új szakmák és szakterületek ígérnek magas jövedelmet a közeljövőben 1 hónapja
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 1 hónapja
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 2 hónapja
- Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója 2 hónapja
- Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál 2 hónapja
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja
- Új HR vezető a MOL Magyarországnál 3 hónapja
- Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével 3 hónapja
- Frissítő lendülettel robbant be a Diageo első pénzügyi meet-up sorozata, a Flavours of Finance Meet-up Series 4 hónapja
- Új humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettes a Magyar Telekomnál 5 hónapja