Tömeges elbocsátások jöhetnek az építőiparban
A szakértők szerint segédmunkások tömegétől kell majd elköszönni, ha jövőre csökken az építőipar teljesítménye.
A több mint egy éve tartó növekvő trendet megtörve, jelentősen visszaesett az építőipar teljesítménye júniusban - írja a Népszava. Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője szerint nagy gondot jelent az anyagellátás kiszámíthatatlansága, a munkaerő- és kapacitáshiány, valamint az áremelkedések. Az elemző szerint idén összesen 7 százalékos növekedés jöhet, ugyanakkor az alapanyag-ellátás problémái, a finanszírozási költségek látványos emelkedése, és a várhatóan csökkenő állami megrendelési volumen bizonytalanságot és lassulást hozhat.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke nem az idei, hanem a 2023-as, 2024-es év miatt aggódik. "A szerződésállomány volumenén hónapról hónapra látni fogjuk, hogy szép csöndesen elfogyott a plusz" - mondta. Mint kiemelte, ha nehéz helyzetbe kerül az építőipar, akkor a be sem tanított segédmunkások nagy tömegétől kell majd megválni, mert nem lesz annyi munka, hogy szükség legyen rájuk. Hozzátette: a járvány éveiben az ágazat 35 ezer embert vett át más területekről, akiket elsősorban segédmunkásként alkalmaztak.
Népszava
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma 2 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Díjazták az építőipar "rocksztárját" 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- Építőipar: fokozatosan helyreáll a szakemberek iránti kereslet és kínálat egyensúlya 2 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja
- Kirúgták a légiutas-kísérőt, dühében szétvert egy reptéri üzletet - videó 3 hónapja
- Átadták az Év Szakembere Díjakat 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból 3 hónapja
- Így alakult az építőipari termelés 2023 végéig 3 hónapja