kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Több százezren kiesnek a BKV rezsicsökkentéséből

A munkáltató által megvásárolt, vagy cafeteria keretében juttatott BKV-bérletekre nem vonatkozik majd a BKV-rezsicsökkentés, ezért a szakszervezet az EBH-hoz fordul, tájékoztatott az ATV.

images

Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul a BKV bérletek árának eltérő árképzése miatt a Vegyipari és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete. Aggályosnak tartják ugyanis hogy azoknak, akik egy cég nevére, vagy a cafeteria terhére vásárolnak, nem lett olcsóbb a bérlet. Vagyis több százezren - az ígéret ellenére - kiesnek a tömegközlekedési rezsicsökkentésből. A Fővárosi Közgyűlés novemberben döntött a bérletek árának 10 százalékos csökkentéséről, ez azonban nem vonatkozik azokra, akiknek a munkáltatójuk veszi a bérletet, vagy cafeteria keretében kapják.

A szakszervezet szerint az eltérő árképzés százezreket érint, így ha nem lesz változás, akkor szinte biztos, hogy a bérletvásárlás kikerül a béren kívüli juttatások rendszeréből.

ATV
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk