Több százezer munkahely is létre jöhetne
Több százezer új munkahely jöhet létre Magyarországon a gazdaságban, ha az új kormányzat átgondoltan és összehangoltan használja fel az uniós forrásokból még lehívható és a kormányváltás után még befolyásolható 2.900 milliárd forintot - tartalmazza az AAM Consulting által készített legújabb Gyorsítósáv tanulmány.
Az AAM szerint a fejlesztési pénzek, megrendelések formájában, új munkahelyeket teremthetnek. A következő kormány által még ténylegesen befolyásolható 2.900 milliárd forint értékű keretből finanszírozott beruházások több százezer embernek adhatnak munkát.
Az AAM szakértőinek becslése szerint a legnagyobb 40 projektben dolgozó szolgáltatók és kivitelezők csak áfá-ból legalább 140 milliárd forint adót fizetnek a következő két évben. Ez az összeg az ötszöröse a megszüntetett vagyonadó és még néhány megszorító intézkedés idei évre tervezett bevételének.
A tanácsadó cég arra is felhívja a figyelmet, hogy a negyven legnagyobb adóbevételt generáló projekt kormányzati kontrolljával elérhető, hogy 2010-ben a költségvetés az uniós források felhasználása révén a tervezettnél nagyobb adóbevételhez jusson. Ha ez sikeres, akkor a többlettel megegyező mértékben mellőzhetők a további, esetleges megszorító intézkedések és lehetőség nyílhat az adócsökkentésre.
Az AAM által 2008 decemberében útjára indított tanulmánysorozat negyedik része több javaslatot is felvázol arra, hogy milyen támogatási programok segíthetnek a recesszió kezelésében. E szerint például a turisztikai célú támogatások, az építőipari szakképzési program, a részmunka és a távmunka ösztönzése, valamint a lakóházak energia-korszerűsítésének támogatása jelenthet kiutat a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzetből.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés 1 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 2 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 4 hete
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja