Több pihenőnap, több vasárnapi pótlék - már a munkaadók belemennének
Támogatja a vasárnapi bérpótlék emelését és a szabad vasárnapok számának növelését a kereskedelmi szektor legjelentősebb munkáltatói szervezete a VOSZ. A Napi.hu cikke szerint a kormány álláspontjára vár mindenki.
Az 50 százalékos vasárnapi pótlékot jelentősen meg kell emelni - így véli Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.
A vállalkozók második javaslata, hogy módosítsák a Munka törvénykönyvét (Mt.) és a havonta előírt egy, vasárnapra eső pihenőnapot növeljék két napra. Ennek alapján a munkavállalóknak körülbelül 25 kötelezően kiadandó szabad vasárnapjuk lenne egy évben. A fennmaradó 25-ból 12-13 vasárnap alakulásáról alkudozhatna a dolgozó a munkaadóval.
A VOSZ harmadik javaslata, hogy a kereskedelemben aktív, gyermeküket egyedül nevelő édesanyákat csak önkéntes alapon lehessen berendelni vasárnapi munkára.
Megközelítőleg 175 ezer alkalmazott szakmunkás minimálbérre van bejelentve, amely 83 800 forintnyi nettó fizetést jelent.
Dávid Ferenc szerint a minimálbéresek számára is jól érzékelhető pótlék-emelésre van szükség, még akkor is, ha emiatt kevesebb bolt lesz képes kinyitni a hét utolsó napján.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) célja, hogy a pótlék 100 százalékos legyen.
Napi.hu.

- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Belügyminisztérium: továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Ők kapták a digitális gazdaság női példaképeinek járó elismeréseket 2 hónapja
- Csak a dolgozók fele tesz félre váratlan egészségügyi kiadásokra 2 hónapja
- A GINOP Plusz programról egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével 3 hónapja
- Nem emelne a béreken a kis- és középvállalkozások háromnegyede 4 hónapja
- OMSZ: nem vezetett eredményre a MOK ügyeleti rendszer miatti "hergelése" 4 hónapja
- Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben? 4 hónapja
- Egy 14.000 főt foglalkoztató cégnél nincs egyszemélyes siker - Szijjné Kállai Ildikó, a Spar Magyarország Személyzetfejlesztési és HR vezetője 5 hónapja
- Kinevezték az új országos kórházi főigazgatót 5 hónapja
- Jubileumi HR konferencia a Debreceni Egyetemen 5 hónapja
- Minden ünnepek előtti és közötti munkanapon várják a véradókat 5 hónapja
- Ez a bolt is zárva lesz 24-én - 900 család örülhet 5 hónapja