Több mint háromszáz kéményseprő mondhat fel a bizonytalanság miatt
A kéményseprők helyzetének rendezetlensége miatt 322 kéményseprő helyezte letétbe felmondását december 21-i határidővel - mondta Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) elnöke kedden Budapesten.
Felidézte: a kormány március 10-én nyújtotta be a parlamentnek a kéményseprésről szóló új törvényre vonatkozó javaslatát, amely szerint az önkormányzatoktól a katasztrófavédelemhez kerülne a lakossági kéményseprési közszolgáltatás. Erről azonban döntés még nem született, ezért azt sem lehet tudni, hogy 2016. január 1-től a kéményseprőknek ki lesz munkáltatója, milyen keretek között kell majd a szolgáltatást nyújtaniuk, illetve milyen bérekre számíthatnak a munkavállalók - tette hozzá.
Kifejtette azt is, hogy a bizonytalanság miatt az elmúlt 1-1,5 évben a kéményseprők mintegy fele már elhagyta a pályát.
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy kedden délután ül össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) monitoring bizottsága a jövő évi bértárgyalások miatt.
A Liga elnöke arról is beszámolt, hogy ha a tárgyalások a munkavállalók számára nem alakulnak elfogadhatóan, akkor a Liga kezdeményezheti a nyomásgyakorlás eszközeinek igénybevételét is.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a konkrét lépésekről a Liga elnöksége dönt majd.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 3 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Sikeres az Iskolában az erdő program 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja