Több mint 30 kiállító a szegedi állásbörzén
Másfél-kétezer látogatót várnak Dél-Kelet-Magyarország legnagyobb regionális felsőoktatási álláskereső rendezvényére, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) őszi állásbörzéjére, melyet szerdán rendeznek meg a Tanulmányi és Információs Központban - közölte Fazekas Melinda, az SZTE Karrier irodájának vezetője.
Fazekas Melinda elmondta, kedden felkészítő napot szerveznek előadásokkal és gyakorlati foglalkozásokkal, amelyen több mint félszáz diák sajátíthatja el a felvételi folyamat során előforduló helyzetek kezeléséhez szükséges ismereteket. A hallgatók próbainterjúkon vehetnek részt, fejvadászoktól hallhatnak az állásinterjúról, a béralkuról és a multinacionális cégek kiválasztási módszereiről.
A Karrier Iroda a börzén is segíti a jelenlegi és a már végzett álláskereső hallgatókat, akik előzetes jelentkezés alapján grafológiai elemzésen, kompetencia- és nyelvi teszteken vehetnek részt, amelyeket a helyszínen értékelnek - tudatta a szakember.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a... Teljes cikk
Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI)... Teljes cikk
A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember. Teljes cikk
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 2 hónapja
- Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső? 2 hónapja
- Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk 3 hónapja
- Megújul a Szegedi Szakképzési Centrum három iskolája 3 hónapja
- Honnan lesz munkaerő a Szegeden épülő BYD autógyárba? 5 hónapja
- Több ezer új munkahelyet teremt a BYD Magyarországon 5 hónapja
- Több mint 1000 ember jutott álláshoz Szegeden 7 hónapja
- Szerdán indul a Corvinus kétnapos őszi állásbörzéje 8 hónapja
- Indul a jelentkezés az ország legnagyobb egészségügyi állásbörzéjére 8 hónapja
- Melyik a legfontosabb juttatás a dolgozók szerint? 8 hónapja