Tízezren helyezkedtek el Start kártyákkal
A hátrányos helyzetű és az alacsony iskolai végzettségű munkavállalók munkaerő-piaci elhelyezkedését segítő Start Plusz és Start Extra kártyák segítségével 10.600 ember vállalt munkát - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. A Fidesz szerint viszont a kormány látszat gazdaságpolitikát folytat.
Simon Gábor elmondta, hogy reményeik szerint 2008 végére mintegy 18 ezer embernek sikerül munkát találnia a programok segítségével.
Az idén júniusig a gyes, gyed, gyet vagy ápolási díj megszűnését követően munkába visszatérni kívánók, a gyes mellett - a gyermek egy éves korát követően - munkát vállalók és a tartósan álláskeresők részére támogatást nyújtó Start plusz kártyát mintegy 13 ezren váltották ki. A tartósan álláskereső 50 év felettieket és az alacsony iskolai végzettségűeket támogató Start extra kártyát pedig 5.700-an igényelték.
Az államtitkár elmondta: számítások szerint Magyarországon mintegy 140 ezerre tehető azoknak a munkanélkülieknek a száma, akik jogosultak lennének kiváltani a Start extra kártyát és mintegy 145 ezer embernek lenne lehetősége a Start plusz kártya igénylésére.
A Start Plusz kártyával rendelkező munkavállalókat foglalkoztatva a munkaadó az első évben az alkalmazásában álló után fizetendő közterhek (3 százalék munkaadói- és 29 százalék tb járulék) helyett a bruttó bér 15 százalékát, a második évben pedig 25 százalékát kell befizetnie. Start Extra kártya esetében a munkaadó az első évben mentesül a munkavállaló után fizetendő közterhek alól, a második évben 15 százalékot kell befizetnie.
Simon Gábor hangsúlyozta: azért nagyon fontosak a hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedését segítő programok, mert Magyarországon nem keresettek a képzetlen, csupán alapfokú oktatásban részesített emberek. Amíg a munkanélküliségi ráta a teljes népességre vetítve 7,4 százalék, az alacsony iskolai végzettségűek esetében ez az arány 17,5 százalék.
Szentirmai Judit, a szociális tárca titkárságvezetője elmondta, hogy az első évben a két program keretében mintegy 1 milliárd forintot költöttek járulékokra, további 15,7 milliárd forint áll rendelkezésre az idei év végéig kiváltott kártyákkal kapcsolatos költségek fedezésére a programok végéig, 2010-ig.
Simon Gábor elmondta, hogy 2009-ben indítják a Start Régió kártyát, amely a leghátrányosabb helyzetű térségek munkavállalóit hivatott segíteni.
A kormány alkalmatlan gazdaságpolitikája miatt nem jönnek létre új munkahelyek, sőt egyre több az állástalan Magyarországon - közölte Bernáth Ildikó kedden az MTI-vel. A fideszes politikus Simon Gábor Start kártyáról tartott tájékoztatására reagált. A kisebbségi kormány az adófizetők pénzét is felhasználva látszatintézkedésekkel és propagandával próbálja átverni az embereket - fogalmazott közleményében Bernáth Ildikó.
A Fidesz országgyűlési képviselője úgy véli, Gyurcsány Ferenc kizárólag a hatalma megtartásával van elfoglalva, a gazdasági és a politikai válsággal nem tud mit kezdeni, a munkanélküliek száma pedig folyamatosan növekszik. Gyurcsány Ferenc a hibás az ország leszakadásáért és azért, hogy emberek százezreinek nem jut munkahely - hangsúlyozta Bernáth Ildikó.

Fidesz: Csak látszatintézkedéseket hoz a kormány

- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Belügyminisztérium: továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Fico elleni merénylet - Továbbra is kritikus állapotban van a szlovák kormányfő
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja
- 5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon 3 hónapja
- Az állami intézményekben dolgozó tanárok és óvónők részére ma érkezik meg az emelt bér 4 hónapja
- Duplájára emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ összege 4 hónapja
- Ösztönözheti a vállalkozói hitelfelvételt a garanciadíjak csökkentése 4 hónapja
- 5 milliárd forintos forrásból indul bérfejlesztő program kkv-knak 4 hónapja
- Rekord: ekkora összeg érkezett 2023-ban a SZÉP-kártyákra 4 hónapja
- Novemberben csökkent a munkanélküliség az euróövezetben és az EU-ban 5 hónapja
- KSH: 207 ezren voltak munka nélkül 2023 novemberében 5 hónapja
- Jobbik: jövőre is lehessen hidegélelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával! 5 hónapja
- Vajon csökken a vállalati egészségkultúrára fordított béren kívüli juttatások adója? 6 hónapja