Tízből négy magyar számára túl megerőltető a munka
Az Európai Unió munkavállalóinak jelentős hányada úgy látja, hogy állásának komoly árnyoldala is van: a válaszadók 41 százaléka szerint munkája túl megerőltető és idegőrlő, 21 százalékuk érzi úgy, hogy veszélyes és egészségtelen körülmények között dolgozik, 14 százalék pedig úgy véli, hogy munkája akadályozza a szakmai, családi és magánélet egyensúlyának fenntartását - állapítja meg a TNS legfrissebb Eurobarometer tanulmánya. Tíz magyar válaszadóból négy (41 százalék) szintén stresszesnek és megerőltetőnek találta munkáját, mely arány azonos az uniós átlaggal.
A magánvállalkozók, illetve a legalább 55 éves dolgozók gyakrabban (74-74 százalék) nyilatkoztak úgy, hogy szakmai, családi és magánéletüket egyensúlyban tudják tartani. Ebben a kérdésben a nők elégedettebbeknek tűnnek a férfiaknál (71, illetve 67 százalék). Azok, akik legfeljebb 15 éves korukig tanultak nappali tagozaton, gyakrabban nyilatkoznak negatívan munkahelyi körülményeikről, mint azok, akik hosszabb ideig jártak iskolába.
Ha megvizsgáljuk, hogy az egyes országokban mennyire érzik a dolgozók munkájukat túl megerőltetőnek és stresszesnek, Litvániában (71 százalék), Görögországban és Romániában (70-70 százalék) a legmagasabb ez az arány, míg Hollandiában (24 százalék) és Finnországban (25 százalék) a legalacsonyabb szintű. Ami a skandináv országokat illeti, a megkérdezett svédek több mint fele találta munkáját túl megerőltetőnek és idegőrlőnek (54 százalék), amely a dániai dolgozók 35 százalékos eredményével összevetve igen magas arány.
Marita Carballo, a TNS Polling & Social globális vezetője így nyilatkozott az eredményekről: "Míg az ideális munkahelyen az embereknek kellemesen és jókedvűnek kellene érezniük magukat, jelenlegi tapasztalatunk szerint az európai dolgozók 42 százaléka túl megerőltetőnek és stresszesnek találja azt. Ez nem csupán az emberek általános megelégedettségét befolyásolja, de hosszú távon a munkahelyi hatékonyság kérdését is felveti."
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Legyen befogadóbb a foglalkoztatás jövője: májusban rendezik az EU Sokszínűségi Hónapot 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 4 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 4 hete