Tíz százalékkal csökken a szociális tárca költségvetése
Jövőre az idei évhez képest közel tíz százalékkal, 88 milliárd forinttal csökken a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) költségvetése - közölte a szaktárca vezetője.
Kérdésre azt mondta, hogy "a szabály nem változik", ám a negyedik kategóriába eső jelenlegi támogatottak jövőre már nem kapnak segítséget. A gáz árának várható csökkenésére utalva közölte, hogy ugyanakkora összeg kifizetéséhez már nem kell támogatás. Azt hangoztatta, hogy minél alacsonyabb a gázár, annál kevesebb támogatást kell adni.
A miniszter a büdzsé tervezetének ismertetésekor arra kérte az újságírókat, hogy "nézzenek a számok mögé". Utalt egyebek mellett arra, hogy öt százalékponttal csökkentek a járulékok, így például egy 100 forintos bér kifizetéséhez öt forinttal kevesebb bruttó bérköltséget kell odaadni az intézményeknek.
Mint fogalmazott, előfordulhat olyan eset is, hogy egy támogatás látszólag nő, ám valójában fajlagosan kevesebb, ha az ellátandó feladat még nagyobb mértékben növekedett. Hozzátette: mindez fordítva is igaz lehet egy másik esetben.
Herczog László elmondta: az intézmények működtetése nagyjából az ideihez hasonló szinten marad, ha itt is figyelembe veszik a járulékcsökkenést. Közölte, hogy az úgynevezett fejezeti kezelésű előirányzatoknál a kiadási főösszeg 76,2 milliárd forinttal csökkent az idei eredeti előirányzathoz képest; ebből a járulékcsökkentés hatása 26,1 milliárd forint.
A szakminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a tárca költségvetésének 9,7 százalékos csökkentésére "nagyrészt" a járulékcsökkentés és a gázártámogatás mérséklése ad magyarázatot, így szerinte összesen csak mintegy 10 milliárd forintos csökkentésről lehet beszélni. Elmondta, hogy a büdzsé tervezetének elkészítésekor a tárcánál a foglalkoztatás segítését és a hátrányos helyzetűekre való figyelmet tekintették prioritásnak.
Kérdésre arról is beszélt, az étkeztetési normatívák csökkentése helyett azok emelését tartaná szükségesnek, ezért e kérdésben egyeztetéseket tartana még indokoltnak.
Simon Gábor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár arról szólt, hogy jövőre várhatóan több pénz jut majd az Út a munkához programra; az idei 97 milliárd forintról a program költségvetése 110 milliárd forintra emelkedik, és további 7,5 milliárd forint európai uniós forrás is rendelkezésre áll majd.
Magyarország növekedése érdekében a munka becsületének a helyreállítása, megerősítése kiemelt társadalmi és gazdasági cél, ezért bővítik a programot - hangoztatta az államtitkár.
Korózs Lajos, szociálpolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy jövőre a kormány száz romatelepet számolna fel, erre egymilliárd forintot különítettek el a tárca költségvetésének tervezésekor. A preferált régiók között említette Észak-Magyarországot, az Észak-Alföldet, a Dél-Alföldet és a Dél-Dunántúlt.
Közölte, hogy a minisztérium általában a roma integrációs célokra összesen 8 milliárd forintos keretösszeget biztosít. Ennek 47 százaléka hazai, 53 százaléka pedig európai uniós forrás - fűzte hozzá.
Kitért arra: a hajléktalanellátó szervezeteket ugyanolyan mértékben finanszírozzák, mint az idén, ám a két nagy közalapítvány (a Hajléktalanokért Közalapítvány és a Budapesti Hajléktalanokért Közalapítvány) támogatása növekedni fog. Ifjúsági ügyekre mintegy tíz százalékkal több forrást tudnak biztosítani, mint az idén.
Korózs Lajos szólt arról is: új alapokra kívánják helyezni a fogyatékosokat segítő szervezetek állami támogatását. Ennek lényege az, hogy amilyen arányban csökkentenék a működési támogatást, ugyanolyan arányban növelnék a pályázati összegeket.
Az államtitkár tételesen felsorolta az említett szervezetek tervezett támogatását; ezek között említette, hogy az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Szervezetének 50 millió forint jutna a tavalyi 138 millió forint helyett, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége ugyancsak 50 milliót kapna az idei 177 millió forint helyett, a mozgássérültek érdekképviselete pedig 85 milliót az idei 160 millió helyett.
Közölte: a tárca javaslata az, hogy az idei 37,8 millió forint helyett jövőre 260 millió forint legyen a pályázati keretösszeg.
Kitért arra is, hogy kormányzati épületek akadálymentesítésére több mint kétmilliárd forintot, önkormányzati intézményeknél ugyanerre 7,5 milliárd forintot szánnak.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás 1 hónapja
- Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma 2 hónapja
- A kiküldetés a legelőnyösebb, avagy fontos tájékozódni a külföldi munkavállalás lehetőségeiről 2 hónapja
- Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma 2 hónapja