Tiltakozás a CATL debreceni óriásberuházása ellen: környezetszennyező és nincs is elég ember
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy állítsa le a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár építését és semmilyen támogatást ne adjon ahhoz.
Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője elmondta: finanszírozási, de súlyos környezeti aggályok miatt is tiltakoznak a beruházást ellen.
Egy ilyen gyár óránként ezer köbméter vizet fogyaszt, Debrecenben ráadásul a hatvanas évek óta csökken a talajvíz szintje. A zöldmezős beruházás termőföldeket foglal majd el hatalmas területen, az óriási létesítmény pedig hőszigetet jelent majd Debrecenben, elviselhetetlenné téve az életet - mondta Kanász-Nagy Máté, aki azt a kérdést is feltette: ki dolgozik majd a jelenleg is munkaerőhiánnyal küzdő Debrecenben az új gyárban?
Szerinte, ha külföldi munkaerőt hoznak, ők rontani fogják a magyar munkavállalók helyzetét.
"Nem lehet a multikat támogatni, nem lehet egy-két iparágat támogatni, és nem lehet a súlyosan szennyező, környezetromboló nagyvállalatokat támogatni" - foglalta össze az aggályokat, emlékeztetve: nem egyértelmű, hogy a beruházáshoz milyen támogatást nyújt az állam. Bírálta a kormány politikáját, amely a multikat a helyi kis- és közepes vállalkozások elé helyezi.
Az LMP debreceni szervezetei helyi népszavazást is kezdeményez a kérdésben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) közvetlenül 9000 új munkahelyet hoz létre Debrecenben.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- LMP: legyen visszakövetelhető a munkaügyi szabályokat sértő akkugyárak állami támogatása 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 2 hónapja