Teljes átszervezés az IMIGe-nél
Dunavölgyi Zsolt nyolc év után távozik az IMIGe Hungáriától. A szakember több éven keresztül volt a cég értékesítési és marketing igazgatója, távozásáról pedig úgy nyilatkozik, hogy saját elhatározásából vált, új kihívásokat keresve. Hozzátette, még nem tudja, pontosan hol folytatja.
Bozsogi Botond a Philip Morris Internationaltől trade project supervisori pozícióból igazolt a POS Média Europe csoport hazai tagjához, ahol május 15-én kezdi meg tevékenységét. Szintén május közepén érkezik a The Explorer Group Kft.-től a céghez Horváth Nóra, aki a cég néhány kiemelt ügyfelét fogja kezelni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Új vezérigazgató a Provident Pénzügyi Zrt. élén 3 hónapja
- Totyik Tamás szerint a munkanélküliek bővített újratermelése zajlik az országban 4 hónapja
- Ez volt a HR 2023-ban: Minden jó, ha jó a vége? Vagy sok hűhó semmiért? 6 hónapja
- TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el 7 hónapja
- Új HR-igazgató a Central Médiacsoportnál 7 hónapja
- Trónok harca, avagy a vállalati képzések a trendek és az erőforrások tükrében 7 hónapja
- Magyar szakember lett a HOGAN globális vezetője 8 hónapja
- Négy szállodába nevezett ki új igazgatót az Accor 8 hónapja
- Új vezérigazgató a Wallis Asset Management élén 8 hónapja
- Lemond a HVG vezérigazgatója 8 hónapja