Tartanak a gyerekek elutasításától
Szinte mindegyik megkérdezett attól tart, hogy a gyermek nem fogadja el őt, minden második pedig attól, hogy saját családja és a barátai rosszul vennék, ha ezt a szakmát választaná, vagy épp párkapcsolatára lenne negatív hatással. A válaszadók kétharmada szerint ráadásul a nevelőszülőknek és neveltjeiknek a társadalom előítéletével is meg kell küzdeniük.
Sokan nincsenek tisztában a nevelőszülőség feltételeivel. Minden ötödik megkérdezett tévesen azt gondolja, hogy maximum 45 éves korig lehet gyereket befogadni. „Az egyetlen előírás, hogy legfeljebb 50 év különbség lehet a nevelőszülő és a nevelt gyerek között, tehát egy ötvenéves személy vagy pár is vállalhat még kamasz gyereket” - tette hozzá Szilvási Léna.
Azt is kevesen tudják, hogy a nevelőszülők eldönthetik, milyen nemű és életkorú gyermekeket szeretnének gondozni, a válaszadók negyede szerint erre a nevelőszülőknek nincs ráhatása.
Ugyan férfiak is lehetnek nevelőszülők, sokan még mindig női szakmának tartják. Sok válaszadó úgy tudja, csak nők jelentkezhetnek nevelőszülőnek, tízből ketten pedig tévesen azt gondolják, feltétel, hogy a nevelőszülő házasságban vagy tartós párkapcsolatban éljen.
Tízből hat ember szerint az is visszatartó ok a hivatás választásánál, hogy a nevelőszülők nem kapnak megfelelő anyagi támogatást és a nem anyagi jellegű támogatás is alacsony. A nevelőszülőség munkaviszony, amely beszámít a nyugdíjba és társadalombiztosítási ellátásra is jogosít, abban az esetben is, ha csupán egy gyermeket fogad be valaki, de ezt nem mindenki tudja.
A kutatás kitér arra is, hogy mi motiválja leginkább a nevelőszülőséget választókat. Míg az idősebb korosztálynál még gyakori indíték, hogy nem lehettek saját gyerekeik vagy kirepültek már a fészekből, a fiatalabb korosztályban erősebben jelenik meg a társadalmi felelősségérzet.
„Komoly probléma, hogy nincsen elég nevelőszülő, Vas megyében például még mindig gyermekotthonban lakik a gyerekek több mint fele. Fontos a szakma ismertségének és társadalmi presztízsének emelése. Olyan motivációt kell adni, hogy többen válasszák a nevelőszülőséget. Az SOS például csökkenti a nevelőszülőnél lévő gyereklétszámot, hogy kisebb legyen a teher a családon és nagyobb az odafigyelés a gyereken. Így munka vagy akár több saját gyerek mellett is könnyebben vállalható ez a nehéz, de szép feladat. Az SOS folyamatosan várja nevelőszülők jelentkezését” - mondta Szilvási Léna.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi? 2 hónapja
- Így lesz minőségi munkaerő: üzleti fórum német cégekkel Debrecenben 2 hónapja
- Kötelező a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek pszichológiai alkalmassági vizsgálata 3 hónapja
- Több mint ezren szerezhetnek ingyen jogosítványt a sofőrhiány miatt 3 hónapja
- Gazdasági elemzés: a migráció hosszabb távon nem tudja megoldani Hollandia munkaerőhiányát 3 hónapja
- A vállalatok több mint harmada létszámbővítést tervez idénre 3 hónapja
- Munkaerőpiac - 2024. Kék- és fehérgallérosok is jöhetnek! 4 hónapja
- LMP: azonnal emelni kell a nevelőszülők bérét! 4 hónapja
- Ezeken a területeken a legnagyobb a munkaerőhiány 5 hónapja
- Görögország 30 ezer illegális bevándorlóval csökkentené a munkaerőhiányt 5 hónapja