Társadalmi felelősöket keres a PR-szövetség
Egy hónap múlva jár le a jelentkezési határideje a Magyar Public Relations Szövetség által meghirdetett CSR Média pályázatnak. A pályázat nyertesei kategóriánként 200 ezer forintot kaphatnak - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A négy kategóriában (televízió, rádió, online, nyomtatott) meghirdetett, kategóriánként kétszer 200 ezer forint értékű pályázatra a magyarországi írott, elektronikus vagy hírügynökségi / online sajtóban 2008. január 1. és december 1. között megjelent publikációval, riporttal, illetve cikksorozattal, riportsorozattal, illetve dokumentumfilmmel pályázhat minden Magyarországon működő médium, illetve bármely médium javasolhatja újságírójának produktumát.
A májusban az MPRSZ által kiírt pályázathoz csatlakozott az Egészséges Településekért Alapítvány, amely egyenként 70 ezer forintos díjakat ajánlott fel az 5000 fő alatti településeken megjelenő 2000 példányszám alatti írott sajtó, illetve a helyi televízió- és rádiócsatornák számára.
A beérkezett pályaműveket a Magyar Public Relations Szövetség ez irányú felhívására jelentkezett PR-ügynökségek vezetőiből, illetve az általuk delegált képviselőkből szervezett előzsűri értékeli és tesz ajánlást a helyezésekre, majd ezt figyelembe véve, a végső döntést a Bíráló Bizottság hozza meg.
A bíráló bizottság tagjai:
A CSR Média Pályázat támogatója a Pannon GSM Távközlési Zrt. A pályázati kiírás, illetve a Kistelepülési CSR Média Pályázat letölthető a Magyar Public Relations Szövetség honlapjáról (www.mprsz.hu). A pályázatokat a Szövetség a [email protected] címre várja 2008. december 15-ig.
További információ: [email protected]
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Így tehetsz a munkavállalókért és egy jó ügyért egyszerre 6 napja
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 6 napja
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 1 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja