kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Tarnai Tamás, a Magyar Suzuki Zrt. HR igazgatója

Tarnai Tamás 2011. május elsejétől tölti be a Magyar Suzuki Zrt. HR igazgatói pozícióját. Korábbi munkahelyén, a német tulajdonú Trost Auto Service Technik Kereskedelmi Kft.-nél HR, jogi és minőségirányítási vezetőként dolgozott, ahol a legfontosabb feladata a HR szakterület felépítése és a vállalat létszámcsökkentésének irányítása volt.

Tarnai Tamás 1999 és 2009 között a MOL Nyrt. különböző területein tevékenykedett, 2007 nyarától a MOL HR Üzletfejlesztés és Upstream HR-vezetője volt. E megbízatásában a MOL Kutatási és Termelési Divíziója emberierőforrás-szervezetének irányítását látta el.

Eredetileg földrajz, történelem és geológia szakon végzett a Szegedi Tudományegyetemen, természettudományokból mesterfokozata van. Pályáját kutató geológusként kezdte, dolgozott a mecseki szénbányászatban, észak-magyarországi és külföldi színesérc-kutatásban, de karrierje során egyre távolodott eredeti szakmájától, és különböző vezetői megbízásokat követően a humán erőforrás menedzsment mellett kötelezte el magát.

A HR szakmai területeiből a munkavállalók motivációja áll hozzá a legközelebb. A teljesítményértékelésen, a kompenzáción és a kompetenciafejlesztésen átívelően az foglalkoztatja leginkább, milyen eszközökkel, hogyan tudja a vállalat vezetése a legjobb teljesítményt kihozni a munkatársakból úgy, hogy közben fenntartja elkötelezettségüket és motivációjukat. Mindemellett mélyebben foglalkoztatja a képzési terület, azon belül is a vezetőfejlesztés, továbbá nagyon szívesen foglalkozik bérrendszerekkel, valamint munkakör-értékelési rendszerekkel is.

Hobbija a vitorlázás; két kislánya van, akik a lovak és a lovaglás szerelmesei.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk