Tanártüntetés: a pedagógustársadalom nagy része nyomorog
Több ezren csatlakoztak a két nagy pedagógus szakszervezet által szervezett tiltakozó akcióhoz.
Országszerte több ezer pedagógus csatlakozott a pénteki tiltakozó akcióhoz, amit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) hirdetett meg. Mint az ATV beszámolt róla, a Marczibányi téri Kodály Iskolából csaknem 40 pedagógus nem vette fel a munkát. „Nem tudom megmondani a sarki kisboltban Manci néninek, hogy majd ’25-ben fizetek az 1000 forintos kilós kenyérárért. Nem tudunk addig várni, gyakorlatilag a pedagógustársadalom nagyrésze nyomorog…” - mondta az iskola egyik pedagógusa arra utalva, hogy a kormány ígérete szerint 2025-re a tanárok bére elérheti a diplomás átlagbér 80 százalékát.
A DK-s árnyékkormány azonnali 45%-os emelést követel a pedagógusoknak. Több intézményben élőláncal és flashmobokkal álltak ki a sztrájkoló tanárok mellett, Budapesten pedig több ezres tüntetés vette kezdetét délután öt órakor az oktatás jövőjéért.
ATV
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 2 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja