Tanárok teljesítményértékelése: a legrosszabb minősítésű pedagógusok bére sem csökken
A pedagógusok teljesítményértékelési rendszere szeptemberben indul, de a tesztelés hamarosan elkezdődik.
Nemsokára elindul a pedagógusok teljesítményértékelésének tesztüzeme - mondta el az InfoRádiónak a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Az értékelési rendszer kipróbálásához már felkértek különböző típusú, illetve létszámú intézményeket. Horváth Péter arról is beszélt, hogy a teljesítménycélokat nem a minisztériumok határozzák majd meg, hanem az intézményvezetők és a tanárok közösen dönthetnek majd róla.
A korábbi tervezet szerint levontak volna a fizetéséből a legrosszabbul teljesítő 25 százaléknak, azonban az elképzelés olyan negatív fogadtatást kapott, hogy elvetették. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint kötelezően nem vonnak majd le fizetést azoktól sem, akik a legrosszabbul szerepelnek a teljesítményértékelésen. Viszont ha egy intézményvezető úgy látja, hogy valaki annyira gyengén teljesít, van lehetősége levonni az illető fizetéséből, de ez nem lesz kötelezettség.
Mint arról korábban beszámoltunk, szeptemberben indul a pedagógusok teljesítményértékelési rendszere, aminek a tesztüzeme már februárban megkezdődik.
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- A teljesítményértékelés digitalizálása: Hogyan változtatják meg a digitális eszközök a teljesítményértékelési folyamatokat? 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 1 hónapja
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja