kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Talán Ön is a Postán sorban állva tölti a ma estét

Hosszabbított nyitva tartással várja az adózókat kedden a Magyar Posta Zrt. és a NAV.

A személyijövedelemadó-bevallás benyújtásának és az adó megfizetésének utolsó napján, május 20-án a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Magyar Posta Zrt. meghosszabbítja a kiemelt ügyfélszolgálatok, illetve postafiókok nyitvatartási idejét - közölték a szervezetek hétfőn az MTI-vel.

A kitöltött és aláírt bevallás benyújtható a NAV ügyfélszolgálatain, feladható postán, vagy elküldhető az Ügyfélkapun keresztül.

A NAV fővárosi központi ügyfélszolgálatai 8.15-től 18 óráig várják az adózókat, a IX. kerületi, Vaskapu utcában, a XIII. kerületi Kresz Géza utcában és a Dózsa György úton, valamint a XIV. kerületi Gvadányi úton.

A megyei adóigazgatóságok központi ügyfélszolgálatai szintén este 18 óráig tartanak nyitva.

Valamennyi megyeszékhelyen legalább egy posta 20 óráig tart nyitva.

Budapesten a Fogarasi úti Tescóban működő posta, a Nyugati- és a Keleti pályaudvaron üzemelő posta is éjfélig, míg a Mammut Bevásárlóközpontban 21 óráig tart nyitva.

A közlemény hangsúlyozza, ha valaki május 20-áig önhibáján kívül nem nyújtja be bevallását, akkor az akadály megszűnése utáni 15 napon belül kell bevallást tennie, és igazolnia késedelmének okát. Aki ezt nem teszi meg, mulasztási bírságra számíthat.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk