kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Sztrájkkal fenyegetnek a reptéri dolgozók

Eddig eredménytelenül zárultak a béregyeztetések a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) és tagságuk munkáltatói között; megegyezés hiányában a szakszervezet vezetője egy, a légiforgalmat teljesen megbénító sztrájk lehetőségét sem veti el.

Csorba Attila az LDFSZ vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az általuk képviselt munkavállalók a Malév Zrt., a nemzeti légitársaság földi kiszolgálását végző Malév GH Zrt., az üzemanyagkiszolgáló RÜK Kft., illetve a korábban a BA tulajdonában lévő, majd török érdekeltségbe került földi kiszolgáló Celebi GH Kft.-nél dolgoznak.

Az eddigi tárgyalások eredménytelenül zárultak, bár a szakszervezeti vezető szerint a RÜK Kft.-nél az álláspontok nem állnak túl távol egymástól. Az éppen tulajdonosváltás alatt álló Malév még ajánlatot sem tett le a szakszervezet asztalára, a Celebi menedzsmentje által ajánlott 1+2 százalékos - nem is az alapbérre vonatkozó - ajánlat pedig elfogadhatatlanul alacsony az érdekképviselet számára - mondta.

Csorba Attila hangsúlyozta: bár megegyezésre törekszenek, ennek hiányában megfontolják, hogy sztrájkot hirdessenek, ami véleménye szerint megbéníthatja a magyarországi légiforgalmat.

A jövőt illetően a keddi nap meghatározó lehet, hiszen ekkor ül asztalhoz ismét az LDFSZ vezetése a Celebi menedzsmentjével, illetve a RÜK Kft. menedzsmentjével, illetve a tulajdonos képviselőjével. Csorba Attila a RÜK Kft.-t illetően elmondta: a pénteki tárgyalások megrekedtek a menedzsmenttel, ezért a szakszervezet a tulajdonos BA-hoz fordult. A helyzetet bonyolítja, hogy a BA is éppen tulajdonosváltás előtt áll, a jelenlegi tulajdonos, a BAA képviselője azonban jelezte, hogy részt vesz a keddi megbeszélésen. Csorba Attila elmondta: a szakszervezeti 20 százalék körüli béremelési követelés, illetve a munkáltató által ajánlott 4,9 százalék+bónusz juttatás csak látszólag áll nagyon távol egymástól. A plusz juttatások alapbéresítésével például a szakszervezeti követelés és az ajánlat lényegesen közeledhet - említette példaként.

Csorba Attila hangsúlyozta, hogy a Malévet kivéve jelentős nyereséggel tevékenykedő munkáltatókról van szó, ahol az idén 10-15 százalékkal nőtt a forgalom, így az itt dolgozók munkája is.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek