Szerszámgépeket loptak munkahelyükről egy vidéki üzem dolgozói
Az ügyészség a vádlottakkal szemben börtönbüntetést indítványozott.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt három férfi ellen vesztegetés bűntette és lopás vétsége miatt, akik egy szerszámgépgyártó cégnél dolgoztak. Ketten kézi szerszámgépeket és akkumulátorokat szedtek össze, majd vagyonőr társukat lefizetve elvitték az üzemből - írja az Ügyészség közleménye.
A három vádlott egy miskolci szerszámgépgyártó cégnél dolgozott, ketten targoncavezetőként, harmadik társuk vagyonőr volt. 2022 március elején az egyik vádlott megbeszélte a vagyonőrrel, hogy szerszámgépeket lopna el és 20.000 forintot ad azért, hogy ne ellenőrizze. Megegyezésük szerint a vádlott egy kézi csavar behajtóval és akkumulátor töltővel a táskájában ment a személyzeti kapuhoz,, társa pedig a pénzért csak látszat ellenőrzést tartva kiengedte az üzemből.
A vádlott targoncavezető kollégáját tájékoztatta arról, hogy ha fizetnek a társuknak, akkor ki tudnak vinni műszaki cikkeket. Ketten összegyűjtöttek 28 db kézi szerszámgépet, illetőleg akkumulátort, amiket az öltöző álmennyezetébe, illemhely szerelődobozba rejtették el. Március közepén egyeztettek vagyonőr társukkal, és a sporttáskába pakolt műszaki cikkeket 40.000 forint ellenében úgy vitték ki az üzem területéről, hogy a vagyonőr belenézett a táskába mutatva, mintha azt ellenőrizné, majd kiengedte a portáról a vádlottat. A férfiak azt tervezték, hogy eladják zsákmányukat, azonban amikor egy üzemanyagtöltő-állomás közelében éppen a sporttáskából egyikük autójába pakoltak át, rendőrjárőrök tetten érték őket.
Az ügyészség a vádlottakkal szemben - akik közül egy büntetett míg társaik büntetlen előéletűek -, börtönbüntetést indítványozott. A vádhatóság egyikük esetében közügyek gyakorlásától eltiltással, míg két vádlott vonatkozásában próbaidőre felfüggesztve, továbbá mindhárom vádlott tekintetében pénzbüntetés kiszabására is indítványt tett.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Hamis védettségi igazolvánnyal akarták megtartani munkájukat a mentősök - Eljárás indult ellenük 2 hónapja
- Félmilliárd forintos adócsalás - bűnszervezetet számolt fel a NAV 3 hónapja
- Elítélték a dél-koreai férfit, aki egy targoncával majdnem megölette munkatársát egy magyar gyárban 4 hónapja
- Volt munkaadójuktól szedtek védelmi pénzt a dabasi elkövetők 4 hónapja
- Vezető beosztású orvos ellen emeltek vádat - kezelés után is kórházban maradhatott, aki fizetett 4 hónapja
- Nem loptak, csak szoftverhiba volt - kártérítést kapnak a jogtalanul elítélt alkalmazottak 5 hónapja
- Hamis álláshirdetések miatt emeltek vádat egy férfi ellen 5 hónapja
- 800 ezer forinttal károsította meg munkaadóját egy debreceni futár 5 hónapja
- A művezető lefizetésével úszta volna meg a közérdekű munkát egy férfi 5 hónapja
- Ügyvédnek adta ki magát és rengeteg pénzt szerzett egy csaló 6 hónapja