Szelecki Zsolt a PricewaterhouseCoopershez igazolt
Szelecki Zsolt (44) a közép-kelet európai Humán Erőforrás Szolgáltatásokért felelős cégtársként csatlakozott a PricewaterhouseCoopershez (PwC) - áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
A szakember korábban számos regionális HR tanácsadó cég megalapításában és fejlesztésében vett részt, valamint az elmúlt tíz évben a Hewitt Associates fejlődő piacokért felelős vezetőjeként tevékenykedett.
Munkája során főként az üzleti növekedés és a stratégiai humán erőforrás területekre specializálódott. Közgazdasági alapvégzettségét többek között az INSEAD vezetői képzésével egészítette ki, valamint doktori fokozatot is szerzett a nemzetközi kapcsolatok területén.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
A cégcsoportnál több személyi változás is történt az igazgatóságban. Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Wallis Asset Management élén 8 hónapja
- Bende Zsolt került a Balaton-felvidéki Nemzeti Park élére 12 hónapja
- Hernádi, Orbán, Rékasi: ennyit kerestek tavaly a tőzsdei cégek csúcsmenedzserei 1 éve
- Infláció: Nettó 200 ezer forint rendkívüli támogatást kaptak az Axiál dolgozói 2 éve
- Rengetegen kiesnek a katából: egyetemi óraadók, sminkesek, fodrászok, takarítók 2 éve
- Augusztus végéig tart a diákmunka program, még lehet jelentkezni bértámogatásért 2 éve
- Nem feltétlenül a fizetés áll a felmondás mögött 2 éve
- Új vezetők az OPUS GLOBAL-nál 2 éve
- Ismét Ifj. Chikán Attila lett a BCSDH elnöke 2 éve
- Dr. Barna Zsoltot nevezték ki a Magyar Bankholding vezérigazgatójának 2 éve
- Meghalt Pintér Zsolt fejvadász 2 éve