Százezer forint lehet a minimálbér?
Október közepén indulnak a jövő évi bértárgyalások az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A munkaadói érdekképviseletek és a szakszervezetek a 2011-es költségvetés sarokszámaira és az adótörvények módosító javaslataira várnak - írja a Magyar Hírlap.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint, ha a kormány bevezeti az egykulcsos szja-t, azzal a minimálbért is adókötelessé teszi. A kabinet tagjai többször jelezték: az adóváltozásoknak senki sem lehet vesztese, a minimálbéresek sem, ehhez viszont e bért jövőre emelni kell - tette hozzá. Úgy véli, túlfeszített emelés nem képzelhető el. Meg kell találni azt az értéket, amely a változások után sem rontja a minimálbér nettó pozícióját, s annak kifizetésébe a vállalkozások sem szakadnak bele.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke jelezte: kiinduló álláspontjuk a bértárgyalásokon az lesz, hogy a nettó keresetek jobban emelkedjenek, mint az infláció. Szerintük teljesítményarányos reálkereset-növekedésre van szükség.
Magyar Hírlap
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Külföldi munka 2 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás 2 hónapja
- Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek? 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- 1000 eurós minimálbér lesz pár éven belül Szlovákiában? 2 hónapja
- Újabb bérajánlatot tett a dolgozóknak az Audi Hungária 2 hónapja
- Nincs megállapodás, kedden is folytatják a sztrájkot a buszsofőrök 3 hónapja
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 3 hónapja
- Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat 3 hónapja
- Így fest az európai minimálbér térkép 3 hónapja
- Megkezdődött a Lufthansa földi személyzetének sztrájkja 4 hónapja