Szakszervezeti segítséget kérhet, akit nem jelentenek be
A NAV közzétette a több ezer nevet tartalmazó listát a be nem jelentett foglalkoztatott miatt megbüntetett cégekről. A Liga szakszervezete segítséget nyújt a szürkefoglalkoztatásba kényszerítetteknek is – áll a közleményükben.
Sajnos emellett a törvények több olyan kvázi-foglalkoztatási formát lehetővé tesznek, amelyek
elsőre nem is olyan egyértelmű, mégis komoly veszélyeket rejtenek magukban. Ilyen lehet az ún. cselédtörvény (adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatás), vagy sajnos sok esetben az egyszerű egyéni vállalkozói jogviszony. Ezek létjogosultsága persze nem vitatott, de nagyon megkönnyítik a visszaéléseket.
A Liga Szakszervezetek alapvető célja a feketegazdaság visszaszorítása. A kényszer sajnos nagy úr, sok helyzetben az embernek választania kell, hogy vagy dolgozik és zsebbe kap pénzt, vagy kiáll a jogaiért és munkanélküli marad. Van azonban megoldás. Az együttes fellépés, a jelenlévő jogi szakértői segítség nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a gazdaság, a munkahelyek kifehéredjenek.
Amennyiben a munkavállalók összefognak, szakszervezetet alakítanak, kérik a minden megyében helyben lévő Liga szakértők és jogászok segítségét, sikerrel vehetik fel a harcot a kényszervállalkozói és a szürkefoglalkoztatotti helyzet ellen.
Fiedler Péter, a Liga Szakszervezetek kommunikációs vezetője elmondta: „Hosszútávon nem éri meg kerülni az adó- és járulékfizetést: így védtelenek és - rendkívüli helyzetekben - kiszolgáltatottak lesznek az emberek. A Liga Szakszervezetek arra biztat minden munkavállalót, hogy bejelentett munkaviszonyban, szakszervezeti tagként, adott esetben kollektív szerződés védelme alatt dolgozzon, és biztosítsa magát hosszú távon. A Liga Szakszervezetek „A Munkáért!” elnevezésű, EU finanszírozású projektje keretében éppen abban tud segítséget nyújtani, hogy a munkaadók és a munkavállalók is felismerjék a rendezett munkaügyi kapcsolatok számtalan előnyét, és kollektív szerződések kötésével biztosítsák azok tartósságát. A Liga Szakszervezetek tanácsadói, jogászai minden megyében jelen vannak, munkaidőben felkereshetőek.”
A projektben - az Európai Unió finanszírozásával - Magyarország egyik legnagyobb szakszervezeti konföderációja két nagy munkaadói szövetséggel (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége,Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége) közösen dolgozik többek között azon, hogy a munka világának minden szereplője megismerje az új Munka törvénykönyvét, és hogy növelje a kollektív szerződéssel lefedett munkahelyek számát. A projektről részletesen itt tájékozódhat: www.amunkaert.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- Itt ellenőrizhetjük a leggyorsabban, hogy szabályosan foglalkoztat-e munkaadónk 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Itt az alkalmazottaikat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 2 hónapja
- Hatályos a kollektív szerződésünk? - Egy probléma, amire kevés figyelem vetül 3 hónapja
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 3 hónapja
- Így változott a feketén foglalkoztatottak aránya Magyarországon 3 hónapja
- A NAV közzétette az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listáját 3 hónapja
- Harvardos diákok akarnak minél több diákot Amerikába juttatni 4 hónapja