kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Szakszervezetek: a veszélyhelyzet végéig ne tárgyalják a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosítását!

A szakszervezetek szerint a módosítás teljes szakmacsoportokat fosztana meg a jelenlegi közalkalmazotti jogállásától.

Az érintett szakszervezetek azt kérik az Országgyűlés elnökétől, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosítását ne tárgyalja a parlament, míg véget nem ér a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet, és lehetőség nem nyílik a részletes és ütemezett társadalmi vita lefolytatására az ügyben - közölte a Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), az Értelmiségi Szakszervezetek Szövetsége (ÉSZT), a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek), a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) megdöbbenéssel értesült arról, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény olyan módosítását készül a kormány beterjeszteni, amely alapos és részletes társadalmi konszenzus nélkül, teljes szakmacsoportokat fosztana meg a jelenlegi közalkalmazotti jogállásától.

A napvilágot látott tervezet szerint a könyvtári, múzeumi, levéltári, közművelődési, továbbá a színházi és nagyzenekari munkavállalók 1992 óta létező közalkalmazotti jogállását november 1-jével elvennék úgy, hogy az ágazati szakszervezetekkel érdemi egyeztetésekre került volna sor - sérelmezték. A javaslat majdnem 20 ezer ember munkajogi viszonyait változtatná meg - tették hozzá.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk

Nyitrai Zsolt: az önkéntes tűzoltók hétköznapi szuperhősök

Hétköznapi szuperhősöknek nevezte az önkéntes tűzoltókat a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos szombaton... Teljes cikk

Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk