Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Samsunggal
Stratégiai megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Lí Kju Dzsin, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vezérigazgatója a jászfényszarui Samsung gyárban csütörtökön. Az aláírást követően a Samsung gyár új üzemcsarnokának alapkövét jelképező fát ültettek el.
Szavai szerint a kormány egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célja a foglalkoztatás és a beruházások növelése, a magyar gazdaság versenyképességének javítása.
A Samsung beruházási programja pozitív üzenetet közvetít Magyarországról, a magyar gazdasági környezetről - mutatott rá Varga Mihály.
A stratégiai megállapodást elsőként Nam Gvan Pjo, Dél-Korea budapesti nagykövete üdvözölte. Megjegyezte: a Samsung már a két ország közti diplomáciai kapcsolatok felvételével egy időben beruházásokat kezdett Magyarországon.
Lí Kju Dzsin vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy az új egységgel bővülő televíziógyár az idén ünnepli 24. évfordulóját, fejlődése a magyarországi elektronikai és tévégyártás egyik sikertörténetévé vált. A vállalat Magyarországon ma már közel háromezer embert foglalkoztat, beruházásaik mértéke megközelíti a 160 milliárd forintot.
„Ez a telephely ma Európa legnagyobb, s a világ egyik legmodernebb tévégyára” - hangsúlyozta. Az új gyáregység 2014 januárjában kezdi meg a termelést - tette hozzá.
Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke a cég társadalmi felelősségvállalását emelte ki. Közlése szerint novemberben Jászfényszarun megnyílik a Samsung Smart School, amely az általános iskolások és a 18-25 év közötti munkanélküliek oktatására kínál korszerű lehetőséget, javítva ezzel elhelyezkedési lehetőségeiket.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak 3 hete
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 3 hete
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 3 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak a kommunikációs iparágban tavaly 2 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja