kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Sokan elmulasztották beadni az adóbevallást

Idén jóval több magánszemélynek kellett bajlódnia személyijövedelemadó-bevallása elkészítésével: csaknem egymillió alkalmazottat utasított vissza munkáltatója, miután idén először már nem volt kötelező a dolgozók elszámolásának elkészítése - cikkezik a Napi Gazdaság.

Korábban évente mintegy kétmillió ember helyett számolt el a munkahelye, a múlt hét végéig 35 ezer munkáltató 1 millió 24 ezer magánszemély szja-elszámolását juttatta el az adóhivatalhoz. Jelentős bővülés már nem várható, mivel a határidő június 11-én lejárt.

Az APEH már 2,4 millió önbevalló elszámolását vette nyilvántartásba, amelynek alapján 73 milliárd forint visszaigénylést utalt ki több mint másfél millió adózó részére. Adóhatósági adómegállapítást 15 ezernél kevesebben kértek.

A hivatal idén 4,3-4,5 millió szja-bevallásra számított, vagyis még félmillió hiányozhat, bár kérdés, hogy az APEH a következő hetekben hány ívet regisztrál még. Az adóhatóság a nagyobb visszaigénylések előtt általában vizsgálódik. Május végéig hétezer szja-vizsgálatot végeztek, ennek több mint harmada kiutalás előtti adóellenőrzés volt. Az esetek háromnegyede megállapítással zárult. A revizorok több mint 190 millió forintnyi adóhiányt tártak fel, amelyhez még 17 millió forintnyi bírság és késedelmi pótlék is társult - olvasható a Napi Gazdaság cikkében.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk