Sok elemet elfogad a lakosság a Bajnai-csomagból
Az emberek négytizede szerint az új kormány tervezett intézkedései elősegítik a gazdasági válságból való kilábalást, öttizede viszont szkeptikus ebben. Ugyanakkor másfélszer annyian gondolják, hogy a program hosszú távon javítani fog az ország helyzetén, mint ahányan romlásra számítanak - ez derül ki a Szonda Ipsos által április 21-én végzett országos, 1000 felnőtt magyar lakos megkérdezésével készült közvélemény-kutatásából.
A közepesnél valamivel kisebb a támogatottsága a 13. havi fizetések eltörlésének a közszférában (2,8-es átlag), ennek megítélése függ az érintettségtől: a köztisztviselők és a közalkalmazott elutasítják ezt a kormányzati szándékot (1,9). Ugyancsak közepes körüli az elfogadottsága az áfát érintő változtatásoknak, és az adókedvezmények szűkítésének (2,8). A viszonylag népszerűtlen intézkedések közé tartozik a 13. havi nyugdíj eltörlése, a MÁV állami támogatásának, a gáz- és távhőtámogatás mértékének csökkentése, valamint az ingatlanadó bevezetése (2,3-2,4-es átlagok). A családi pótlék összegének befagyasztása, a GYED időtartamának csökkentése, a nyugdíjkorhatár emelése és a szocpol eltörlése egyértelműen és az érintettségtől szinte függetlenül elutasítást váltanak ki a közvéleményből (1,7 és 1,9 közötti átlagok).
A népszerűtlen intézkedések ellenére is nagyobb azoknak az aránya (34 százalék), akik szerint a Bajnai-kormány tevékenysége hosszú távon javítani fog az ország helyzetén, mint azoké, akik szerint rontani fog (22 százalék). A relatív többség, az emberek 39 százaléka viszont nem vár érdemi változást az új kormány beharangozott lépéseitől. Az emberek megosztottak abban a kérdésben, hogy az intézkedések megvalósulása enyhíteni fogja-e a gazdasági válság magyarországi hatásait: 42 százalék szerint igen, míg 49 százalék szerint nem. A csomagtól kedvező hatásokat remélő 42 százalék jóval meghaladja a kormánypárti szavazók jelenlegi arányát, ugyanis a pártállásukban bizonytalanok közel fele és a Fidesz-tábor háromtizede is osztja ezt a véleményt. Összességében azonban hatnak a szavazókra a pártpolitikusok érvei: a Fidesz szavazóinak kétharmada szerint a javasolt intézkedések nem fogják enyhíteni a válságot, az MSZP-sek héttizede úgy értékeli, hogy a Bajnai-csomag kedvezően befolyásolja az ország gazdasági állapotát.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 1 hónapja
- Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra 1 hónapja
- Nyugdíj 2 hónapja
- 1000 eurós minimálbér lesz pár éven belül Szlovákiában? 2 hónapja
- Extra támogatással segítik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket 3 hónapja
- "Magyarország nem összeszerelő üzem" - növekedett az innovatív munkakörökben dolgozók száma 3 hónapja
- Hiába tölt több időt munkával a munkamániás, mégsem jobb a teljesítménye - kiderült, hogy miért! 3 hónapja
- Márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indul foglalkoztatási program 3 hónapja
- Íme a kormány terve a 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalék mozgósítására 3 hónapja