Sikeres volt a munkaerő-piaci program Pest megyében
Sikeresen zárult a hátrányos helyzetűek foglalkoztatását segítő program Pest megyében, amelybe több mint ötezer álláskeresőt vontak be; a projekt megvalósítására fordított európai uniós támogatás a hazai társfinanszírozással együtt 3,35 milliárd forint volt - közölte a Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja-
A programot a Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja valósította meg, együttműködve a járási hivatalok munkaügyi kirendeltségeivel.
A közlemény szerint 5138 hátrányos helyzetű álláskeresőt vontak be a projektbe, közülük eddig 4698-an zárták sikeresen egyéni programjukat.
Szolgáltatásként munkaerő-piaci tanácsadást vagy mentori segítségnyújtást kaptak az ügyfelek. Foglalkoztatást elősegítő képzési támogatást 3067-en vettek igénybe, eddig 2915-en fejezték be sikeresen képzésüket.
Bérjellegű támogatás biztosításával 2142 ügyfelet helyeztek el, elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásoknál, további 237 álláskereső esetében a vállalkozóvá válást támogatták.
A támogatottak közül 532-en tartoznak az ötven év felettiek, 273-an pedig a pályakezdők célcsoportjába, akik számára különösen nehéz a munkaerőpiacra való belépés, illetve visszatérés.
A jelenlegi adatok szerint 1871-en állnak munkaviszonyban, illetve tartják fenn vállalkozásukat a programból való kilépést követő 180. napon - olvasható a közleményben.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Együttműködési megállapodást kötött a Pensum Group és a Livita-Dorta 7 napja
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete