Sallai Mihály, az ACCOR HR-igazgatója
Ha Sallai Mihálynak egy szóban kellene jellemeznie az eddigi pályafutását, akkor talán a sokszínűség lenne a legmegfelelőbb jelző. Úgy érzi, eddigi pályája során a tenyerén hordta a sors, mert szinte kivétel nélkül mindig olyan cégek munkájába kapcsolódott be, ahol komoly változások zajlottak a szervezetben, ennek köszönhetően rengeteg izgalmas kihívásban volt része.
A vállalati HR-rel először az ABN AMRO Bankban találkozott, ahol 1998 és 1999 között kapott lehetőséget gyakornokoskodni. "Abban az időben egy szakmailag rendkívül felkészült és tehetséges emberekből álló csapat dolgozott ott, ahol fantasztikus szakmai műhelymunka zajlott, nekik köszönhetően remek utravalóval indultam a HR-es pályán" - mondja a HR-vezető.
2001-ben csatlakozott ahhoz a csapathoz a DIAGEO-nál, akiknek a feladata volt felépíteni a budapesti szolgáltató központot. Itt gyakorlatilag a nulláról építettek fel egy több száz fős pénzügy-számviteli szolgáltató központot. Bár itt elsősorban képzés-fejlesztési területen dolgozott, a körülmények miatt a kiválasztásban és más projektekben is részt vett. Így többek között ő vezette a tömeges kiválasztás támogatásához bevezetett Pályázókezelő rendszer implementálását, valamint az általa írt adatbázist és kezelő felületét használta a cég személyügyi nyilvántartásra évekig.
2005-ben az Invitelnél HR-generalistaként eltöltött időszak után a Shell Gas (LPG) hívására csatlakozott a cég vezetői csapatához. Az itt töltött idő során talán a legnagyobb újdonság az volt, hogy a székesfehérvári PB gáz töltőüzemnek köszönhetően a termelési HR-t is megismerhette. Ugyanis a Shell kifejezetten támogatja, hogy a vezetők más funkcionális területen is tapasztalatot szerezzenek, ennek köszönhetően másfél évig a HR-vezetői feladatok mellett Portfolió project koordinátorként is tevékenykedett, belekóstolva a M&A terület rejtelmeibe.
"A következő állomás a pályámon az volt, amikor a Shell londoni központjába hívtak és itt két globális üzletág (LPG- PB gáz, Marine- Hajózási üzemanyagok és kenőanyagok) képzési és fejlesztési területét koordináltam. A legizgalmasabb feladataim egyike volt a szakmai kompetenciarendszerek kialakítása, és a kompetencia alapú értékelések, képzések bevezetése ezekben az üzletágakban" - emlékszik vissza Sallai Mihály.
2010-ben magánéleti okokból hazaköltözött, ezután egy rövid ideig a BAT magyarországi kereskedelmi szervezetének, illetve az ausztriai szervezetnek a HR-vezetőjeként dolgozott.
2012 januárja óta az ACCOR HR-igazgatójaként felel Magyarország, Szlovákia és Bulgária HR-rel kapcsolatos ügyeiért, illetve a vállalat Tréning Akadémiájáért, mely a kelet-európai régiót támogatja. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb eredményének azt tartja, hogy októberben a cég elnyerte a Fogyatékosság-barát Munkahely díjat - ez egy nagyon fontos visszajelzés az esélyegyenlőség terén kialakított cégstratégiát, gyakorlatot illetően.
"Elsősorban generalistaként gondolok magamra, aki szeret elmélyülni a szakmánk változatos területeiben" - mondja a HR-vezető. "Mivel számos iparágban és különböző életciklusban lévő cégnél volt lehetőségem dolgozni, nagyon sok különböző HR-megközelítést láttam; és számomra éppen ez a legizgalmasabb kihívás a munkánkban, hogy a rendelkezésre álló eszközökből hogyan alakítjuk ki az adott cég számára az adott körülmények között leginkább megfelelő HR stratégiát és eszköztárat." A HR-es szerepkör számára egy stratégiai partneri szerep, amelyben a HR-vezető feladata megtalálni, alkalmazni, és átadni a kollégák számára a legmegfelelőbb eszközöket a cég stratégiájának megvalósításához. Véleménye szerint a partnerség, az együttműködés az, ami az eredményeket hozza ehhez pedig a kulcs a hitelesség.
Szabadidejének meghatározó részét igyekszik a családjával tölteni. "A 8 éves fiamnak köszönhetően a legújabb hobbink a geocaching, ezért mostanában egyre gyakrabban találom magam az erdő sűrűjében elrejtett geoládák után kutatva, miközben a fiam és az ő kutyája irányítják a keresést."
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- Felmérés: a magyar dolgozók több mint fele munkahelyet akar váltani 1 hete
- Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen 2 hete
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- Nagy baj, ha nem világos a munkavállalók számára, hogy mi kell az előléptetéshez 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 4 hete
- Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak 4 hete
- Karrierváltás másképp: állásváltás házon belül 1 hónapja
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja