Sabjányi László a Wolt Magyarország új ügyvezető igazgatója
Vezetőváltás történt a Wolt Magyarországnál: szeptember közepétől Sabjányi László a cég ügyvezető igazgatója, míg elődje, Tajta Ákos a közép-európai régióért és a balti állomokért felelős ügyvezetőként folytatja.
Sabjányi László 15 éves felsővezetői tapasztalattal érkezett a vállalathoz.
A Budapesti Corvinus Egyetemen doktorált közgazdaságtanból, majd a Pennsylvaniai Egyetem Wharton Schooljában szerzett M.B.A. fokozatot.
Tanulmányai után 14 évig Londonban dolgozott vezető pozíciókban technológiai és tanácsadó cégeknél, majd 2010-ben Budapesten vállalt feladatot: a Vodafone stratégiai és retail igazgatója lett. 2012-ben került a Boston Consulting Grouphoz, ahol a telekommunikáció és technológia szektorokban üzleti transzformációs projekteket vezetett Európa és Ázsia-szerte.
2015-ben a világ egyik legnagyobb telekommunikációs szolgáltatójának, az amszterdami székhelyű VEON csoportnak lett a globális értékesítési igazgatója, ahol 12 ország piacáért felelt, beleértve azok digitális átalakulását is. 2020-ban visszatért a Boston Consulting Grouphoz Budapestre, partnerként és társigazgatóként.
A Wolthoz 2021 szeptemberében csatlakozott ügyvezető igazgatóként.
Tajta Ákos három sikeres év után kap kibővített feladatkört a Woltnál: az egész közép-európai régióért és a balti államokért fog felelni. „Nagyon intenzív három év van mögöttünk, a kezdeti 8-10 fős csapat mára több mint 200 fősre nőtt Magyarországon - amibe a futár partnerek nem is tartoznak bele" - mondta Tajta Ákos.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője 2 hete
- Egymilliós fizetésért keresnek szakácsot Budapestre 4 hete
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 4 hete
- Új vezető a Libri-Bookline élén 1 hónapja
- Hogyan lehet összeállítani konyhai személyzetet kizárólag thai munkavállalókkal? 1 hónapja
- Új vezérigazgató a METRO Magyarország élén 2 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója 2 hónapja
- Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz 2 hónapja
- Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon 2 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja