Pest megyei építkezéseken vizsgálódik a NAV
Tavaly az esetek majdnem felében nem szabályszerűen jelentették be a foglalkoztatottakat.
A munkáltatók figyelmen kívül hagyták az adótraffipax jelzéseit is, ahol a NAV előre jelezte ellenőrzéseit. 2019-ben a munkaadók az esetek több mint 40 százalékában nem szabályszerűen jelentették be a foglalkoztatottakat. Ezek a mulasztások csaknem 10 millió forintjába került a vállalkozóknak - ismertették. A hivatal tájékoztatása szerint a visszaeső mulasztók alkalmazottanként akár 1 millió forintos bírságot is kockáztatnak. A NAV hangsúlyozta, hogy a szabályos foglalkoztatás minden dolgozó számára fontos, mert így nem eshetnek el az egészségügyi ellátástól és a nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzésétől sem.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- Itt ellenőrizhetjük a leggyorsabban, hogy szabályosan foglalkoztat-e munkaadónk 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 2 hónapja
- Itt az alkalmazottaikat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 2 hónapja
- Így változott a feketén foglalkoztatottak aránya Magyarországon 3 hónapja
- A NAV közzétette az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listáját 3 hónapja
- Homlokzati állványok - a hasznos segítők 4 hónapja
- A Magyar Szakszervezeti Szövetség a feketemunka visszaszorítását szorgalmazza 4 hónapja
- Hogyan válasszunk okosan gurulóállványt? 4 hónapja
- A megfelelő padlózat kiválasztása és kialakítása 4 hónapja
- Új alapokra helyezné a foglalkoztatást a NAV fejlesztése 4 hónapja