Per fenyegeti a Gazdasági Minisztériumot
Kész feljelenteni a Vasútegészségügyi Dolgozók Szakszervezete (Vedosz) a Gazdasági és Közlekedésügyi Minisztériumot, amennyiben a tárca vezetője, Kóka János nem orvosolja a MÁV Kórház dolgozóinak elbocsátásainál tapasztalt törvénytelenségeket - tolmácsolja Prókay Sándorné, a Vedosz ügyvezető alelnökének szavait a HírTV.
Prókay Sándorné állítása alapján a Budai MÁV Kórházban is törvénytelenségek tapasztalhatók. A megmaradt dolgozók például egy összegben megkapták az idei szabadnapjaik után járó bért (azaz ebben az évben már nem pihenhetnek), holott a törvény szava szerint a szabadság pénzbeli megváltására nincs lehetőség.
Az sem teljesen világos, hogy ki járhat el a MÁV kórházi elbocsátások, illetve áthelyezések ügyében, ha az intézmény vezetője akadályoztatva van. Csoportos létszámleépítéseknél ugyanis csak ilyen tisztséget betöltő személy jogosult intézkedni, a kórház főigazgatója azonban betegszabadságát tölti, következésképp csakis felettese, a miniszter hitelesítheti aláírásával a felmondásokat. Ennek ellenére a MÁV Kórház felmondóleveleit egy területi megbízott írta alá.
A Központi és a Budai MÁV Kórházat a BM Kórházzal, a volt Honvéd Kórházzal és az Országos Gyógyintézeti Központtal vonták össze a július 1-jétől működő Állami Egészségügyi Központba. Az elődintézményekben összesen 5400-an dolgoztak, az összevonás következtében hivatalosan 2400, egyes források szerint azonban 2700-2800 dolgozótól válnak meg. A két MÁV kórház csaknem 1000 elbocsátott dolgozójával kapcsolatos teendők továbbra is a korábbi fenntartó, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium feladata - tudatja a HírTV.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a... Teljes cikk
Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI)... Teljes cikk
A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember. Teljes cikk
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Béremelést követelnek a területi közigazgatásban dolgozók 3 hónapja
- Egységes bértáblát követel a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a felsőoktatási intézményekben 3 hónapja
- 20 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére 4 hónapja
- Eldőlt, mennyivel emelkedik a BKM dolgozóinak bére 4 hónapja
- Újabb mélypont: tovább csökkent a főállású pedagógusok száma Magyarországon 5 hónapja
- Komoly nehézségeket okoz a kórházakban, hogy januártól nem alkalmaznak bérnővéreket 5 hónapja
- A szakszervezet szerint a tankerületek a pedagógusok átvezénylésére készülnek 6 hónapja
- Megújította sztrájkköveteléseit a Pedagógusok Szakszervezete 6 hónapja