Pénzt kap vissza az adóhatóságtól a volt ABBA-tag
Björn Ulvaeusnak, az ABBA együttes egykori tagjának 85 millió svéd korona (több mint 2 milliárd forint) ütheti a markát a nemzeti adóhatósággal folytatott bírósági eljárást követően.
A svéd hatóságok szerint azonban ezek csak színlelt szerződések voltak, az énekes ugyanis továbbra is hozzáférhetett a pénzhez, és ezért kellene azt jövedelméhez írni.
Björn Ulvaeus az 1970-es, 80-as években volt a svéd pop együttes tagja, és olyan musicalek megírásában is rész vett, mint a "Mamma Mia!", amelyből a közelmúltban film is készült.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk
A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk
A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk
- Több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezete készül el kérés nélkül 2 hónapja
- Hatályos a kollektív szerződésünk? - Egy probléma, amire kevés figyelem vetül 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február végétől 3 hónapja
- Jogosan maradtam ki táppénz miatt a cafeteria és 13. havi jutalomból munkahelyemen? 4 hónapja
- Mennyi havi nettóra van szükség a szűkös megélhetéshez és hányan érik el ezt a szintet? 5 hónapja
- A reálkeresetek változása 2022 óta 5 hónapja
- Megszűnt az ágazati kollektív szerződés az építőiparban 6 hónapja
- Lesújtó eredmények: három iskolaévnyi előnyt jelent a családi háttér Magyarországon 6 hónapja
- Mennyi a minimális fizetés Ausztriában? 7 hónapja
- Ösztöndíjprogram indul: cél a versenyképes jövedelem 8 hónapja
- Érkeznek az adószámla értesítők, jelentős tartozásokra és túlfizetésre is fény derülhet 8 hónapja