Pedagógus sors 2 - "még mindig elfogadhatatlan!"
A PDSZ múlt hét végén hivatalosan is bejelentette, hogy továbbra sem hajlandó elfogadni a kormány jövő évre tervezett költségvetését.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben semmilyen támogatással nem járul hozzá a közoktatásban dolgozók béremeléséhez.
Mint mondják - teljességgel lehetetlenné teszik az oktatási színvonal megtartását, hiszen az adott körülmények között csak az intézményi vezetőhelyettesek leváltásával a pedagógusok munkakörének bővítése mellett lehet a jelenlegi költségvetést tartani. Mindemellett a gyerekek oktatását kiegészítő fontos foglalkozások költségvetési megszorítása is lehetetlen 'vállalkozás', hiszen ezek segítik elsősorban a gyerekeket a szocializáció elsajátításában. Mint azt a szakszervezeti vezetőség elmondta: az ilyen átmeneti intézkedések mellett csak az intézményvezetők ki nem fizetése jelenthetne kényszermegoldást, ami viszont ismételt sztrájkhoz vezethet.
A NOL jelentése nyomán
Mint mondják - teljességgel lehetetlenné teszik az oktatási színvonal megtartását, hiszen az adott körülmények között csak az intézményi vezetőhelyettesek leváltásával a pedagógusok munkakörének bővítése mellett lehet a jelenlegi költségvetést tartani. Mindemellett a gyerekek oktatását kiegészítő fontos foglalkozások költségvetési megszorítása is lehetetlen 'vállalkozás', hiszen ezek segítik elsősorban a gyerekeket a szocializáció elsajátításában. Mint azt a szakszervezeti vezetőség elmondta: az ilyen átmeneti intézkedések mellett csak az intézményvezetők ki nem fizetése jelenthetne kényszermegoldást, ami viszont ismételt sztrájkhoz vezethet.
A NOL jelentése nyomán
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 2 hónapja
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 2 hónapja
- Jövőre 21 százalékos átlagos pedagógusbér-emeléssel számol a kormány 2 hónapja
- A pedagógusok száma Magyarországon (1990-2023) 2 hónapja
- A tanár is munkavállaló!? 2 hónapja
- Nem veszik vissza az iskolába azokat a tanárokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel 2 hónapja
- Rétvári Bence szerint sok pedagógus visszatérne a pályára a béremelés hatására 3 hónapja
- Soha nem látott mértékű béremelést hajtanak végre a közszférában a horvátok 3 hónapja
- A magán és egyházi iskolákban is jár a tanárbéremelés 3 hónapja