kapubanner for mobile
Megjelent: 4 hónapja

Pedagógus-béremelés: eddig a legtöbben nem azt kapták, amire számítottak

A PDSZ felmérésben eddig csak a válaszadók 12%-a nyilatkozott úgy, hogy akkora illetményt kapott, mint amire számított.

images

A PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete)  a 2024. évi pedagógus-béremelés tényleges mértékéről gyűjt - név nélkül - információkat. Mint írják, azért, mert amit a fokozatonkénti minimumok felett a kormányzat ígért, nem került jogszabályba. A PDSZ kérdőívét hétfőig 256-an töltötték ki. A válaszolók 74 százaléka csak annyit kapott, amennyi a fokozatához rendelt minimum. A válaszadók 12%-a jelezte, hogy annyit kapott, amennyire számított. 

Pedagógus-béremelés: eddig a legtöbben nem azt kapták, amire számítottak
forrás: PDSZ

Mint arról korábban beszámoltunk, a béremelés értelmében az új kategóriákban magasabb értékben lettek meghatározva a minimális keresetek, ez a gyakornokok esetében bruttó 528 ezer forint, a Pedagógus I. kategóriában 538 ezer forint, Pedagógus II. kategóriában 555 ezer forint, egy Mesterpedagógus esetében 630 ezer forint, egy Kutatótanár esetében pedig 750 ezer forint.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk