Pályázat az érdekképviseletek fejlesztésére
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a közelmúltban közzétette azt a kétmilliárd forint keretösszegű, a Társadalmi megújulás operatív program (Támop) 2.5.1 jelű pályázatát, amely többek között az érdek-képviseleti szervezetek (munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek, civil csoportok) működését, jogsegélyszolgálatok létrehozását és fejlesztését támogatja.
A pályázat három célt nevez meg. Ezek közül a munkavállalói és munkáltatói érdek-képviseleti szervezetek fejlesztésére 500 millió forint, a munkavállalói és munkáltatói régiós jogsegélyszolgálatok létrehozására egymilliárd forint, míg az érdek-képviseleti tevékenységet ellátó civil ernyőszervezetek kapacitásainak fejlesztésére félmilliárd forint keret áll rendelkezésre.
A vissza nem térítendő támogatás a projekt elszámolható összes költségének akár 100 százaléka is lehet. A pályázatokat 2008. február 1-jétől március 31-éig lehet benyújtani. A munkavállalói és munkáltatói szervezetek támogatást kaphatnak alkalmazottak képzésére, uniós és nemzetközi együttműködésekhez való kapcsolódásra, az érdekképviseletek szervezeti integrációjára, valamint a kollektív szerződésekkel való lefedettség növelésére. A jogsegélyszolgálatok esetében pedig a munkavállalók, munkáltatók, kisvállalkozást alapítani szándékozók számára jogi információ nyújtásához, egyéni és csoportos jogi tanácsadáshoz, az ügyfélforgalom nyilvántartásához, valamint tájékoztatással és nyilvánossággal kapcsolatos tevékenységekhez egyaránt nyújtható forrás.
A civil szervezetek saját fejlesztéshez munkatársaik képzésére, szakmai-stratégiai terv kidolgozására, szakértői tevékenység igénybevételére, honlapfejlesztésre, kutatások és felmérések készítésére egyaránt támogatást nyerhetnek.
Napi Gazdaság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 7 napja
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 3 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 3 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Itt a segítség a magyar vállalkozásoknak, hogy kijussanak a globális piacokra 1 hónapja
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja