Osztrák munkást gázolt halálra egy magyar teherautósofőr
Egy magyar teherautósofőr halálra gázolt egy raktári munkást Bécs Simmering nevű kerületében. A 43 éves férfi menekülni próbált, amikor ellenőrizni akarták az általa szállított árut - tájékoztatott kedden egy rendőrségi szóvivő.
Amikor a teherautó vezetője észrevette, hogy elgázolt valakit, megállt és kiszállt. A történtek láttán ő és a szemtanúk is sokkos állapotba kerültek, és jelenleg kórházi kezelést kapnak. A 47 éves bécsi illetőségű áldozat még a helyszínen belehalt sérüléseibe - tájékoztatott Ronald Packert mentők szóvivő.
Roman Hahslinger elmondta: még vizsgálják, mit szállított a férfi, és hogy hirtelen miért döntött a menekülés mellett. Hozzátette: annyi kiderült már, hogy nem mérgező anyagról van szó.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Kis híján vasúti balesethez vezetett a forgalmista figyelmetlensége 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja
- Veszélyes üzem? - Ezeken a területeken több a munkahelyi baleset, mint az építőiparban 2 hónapja
- Ezek a legnépszerűbb munkák az Ausztriában dolgozó külföldiek körében 3 hónapja
- Grafikonon a munkabalesetek számának alakulása Magyarországon 3 hónapja
- Magyar nyelvű targoncás képzés indul Ausztriában 3 hónapja
- 40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon 4 hónapja
- A munkabalesetek számának alakulása hazánkban 6 hónapja
- 90 cm átmérőjű csövön keresztül húzták ki a munkásokat 6 hónapja
- Első munkanapján meghalt egy 18 éves fiú egy vidéki üzemben 6 hónapja
- A munkabalesetek és halálos munkabalesetek számának alakulása 7 hónapja