Orvosokat ellenőriz a NAV
Az adóhatóság idén is ellenőrzi az orvosokat, gyakran előfordul ugyanis, hogy személyijövedelemadó-bevallásukban kirívóan alacsony jövedelem szerepel, miközben vagyongyarapodásuk jelentős - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság főosztályvezetője, sajtóreferense.
Hozzátette: az adózás elkerülése természetesen ebben a szakmában sem általános, az ellenőrzéseket tehát a tisztességesen adózók érdeke is megkívánja. Kifejtette: az ellenőrök vizsgálják a számla- és nyugtaadást, a nyilvántartások szabályos vezetését, és azt is, hogy a magánrendelőkben foglalkoztatott orvos és asszisztens szabályszerűen be van-e jelentve.
A tavalyi tapasztalatok alapján az ellenőrzött magánrendelők többsége jogkövető volt, de arra is volt példa, hogy a páciens hiába várta a számlát, nyugtát, a borsos összegű vizsgálati díj kifizetése után semmilyen bizonylatot nem kapott.
Egy orvos például el is ismerte, hogy az aznapi rendelésen megjelent betegek egyikének sem adott bizonylatot, néhány esetben pedig a rendelőben másodállásban dolgozó asszisztenseket felejtették el bejelenteni, így ez a feledékenység százezres nagyságrendű mulasztási bírságba került.
Az elmúlt évről szólva úgy tájékoztatott: 2014-ről bőven maradt olyan ügy, amelyekben a NAV még most is végzi a vagyonosodási vizsgálatokat, mivel az orvosok által megszerzett nagy értékű ingóságok, és ingatlanok megvásárlására a bevallásban feltüntetett jövedelmeik nem nyújthattak fedezetet.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- 1 százalék: így alakult az érvényesen felajánlott összegek nagysága 1 hónapja
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 1 hónapja
- Itt ellenőrizhetjük a leggyorsabban, hogy szabályosan foglalkoztat-e munkaadónk 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 1 hónapja
- Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2 hónapja
- NAV: online a legegyszerűbb az szja-bevallási tervezetek elfogadása 2 hónapja
- Itt az alkalmazottaikat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 2 hónapja
- Így változott a feketén foglalkoztatottak aránya Magyarországon 3 hónapja
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 3 hónapja
- Már az eÁFA-rendszeren keresztül is benyújtható a bevallás - közel a határidő 3 hónapja