kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Országos tüntetésre készülnek május 1-jén a szakszervezetek

Országos közös tüntetésre és nagygyűlésre készülnek május elsejére a szakszervezetek. Az eseményre most több szakszervezeti konföderáció egyesíti az erejét, és csatlakozik a Magyar Szolidaritás Mozgalom is. A szervezők egyebek mellett a megfélemlítés ellen, a munkahelyek, a nyugdíjak és a megélhetés biztonságáért valamint a demokratikus értékek megőrzéséért hívják egységbe a szervezeteket - adja hírül a Napi Gazdaság.

Az ünnep a miénk! Egyebek mellett ezzel a felhívással kezdtek országos mozgósításba a szakszervezetek, az elmúlt évektől eltérően ugyanis nemcsak vidám majálissal, hanem tömegtüntetéssel és nagygyűléssel is készülnek a nemzetközi munkásünnepre - mondta Székely Tamás. A vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke bejelentette, hogy az ágazat elnöksége a napokban arról döntött, hogy a mintegy 40 ezer tagot számláló szervezet csatlakozik a május elsejei megmozduláshoz, sőt annak az egyik szervezője lesz.

Az érdekképviselet arra törekszik, hogy az emlékezetes áprilisi nemzetközi szakszervezeti tömegmegmozduláshoz hasonló méretű demonstrációt szervezzenek, ezért minden régiót mozgósítanak. A demonstráció fő szervezője az MSZOSZ és a közös együttműködésben érdekelt szakszervezetek, így a VDSZ is, valamint a tavaly alakult Szolidaritás Mozgalom. A nagygyűlést a tiltakozó felvonulás után, a Napozó réten tartják, ahol utána majálissal folytatódik a program.

Napi Gazdaság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk